Növeli a minimumkorhatárt a YouTube, a videós felületen hamarosan nem indíthatnak majd élő közvetítést a 16 év alatti fiatalok – az erről szóló tájékoztató a platform súgójában jelent meg.
Mint írják, július 22-étől az élő közvetítéshez szükséges minimális életkort 16 évre emelik, ami azt jelenti, hogy az ennél fiatalabb felhasználóknál nem is lesz elérhető ez a funkció. Emellett a 13–15 évesek részvételével készült, nem láthatóan felnőtt kíséretében végzett élő közvetítéseknél letiltják az élő csevegést – az ilyen fiókok ideiglenesen elveszthetik az ehhez, valamint más funkcióhoz való hozzáférésüket is. Komolyabb szabálysértések esetén a fiókot is megszüntetheti a YouTube.
Van azonban egy kiskapu. 16 éven aluliként, ha szerkesztőként, menedzserként vagy tulajdonosként adnak hozzá a gyerekek egy felnőttet a csatornájukhoz, akkor továbbra is indíthatnak élő közvetítéseket.
https://hvg.hu/tudomany/20250623_akadozik-youtube-reklamblokkolok-tiltasa-lassitas
Fontos ugyanakkor, hogy „a felnőttnek láthatóan jelen kell lennie az élő közvetítésben”. Az összes kritérium az alábbi, magyar nyelvű súgóoldalon érhető el, alapvetően sok dologra kell figyelni, a szigorítás elég jelentős.
Az Engadget kérdésekkel fordult a YouTube-hoz, például arra vonatkozóan, hogy miért csak most lépték ezt meg. A portál úgy véli, sok fiatal tartalomgyártót fog érinteni a szigorítás.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.