Üzenetet küldött Ukrajna egy idegen bolygóra, furcsa dolgok vannak benne

A számítások szerint 2029-ben érhet célba az az üzenet, amit Ukrajna a Gliese 581c kódjelű bolygó felé küldött el. Ha van ott értelmes élet, valószínűleg meglepődik majd az üzenet tartalmán.

  • HVG HVG
Üzenetet küldött Ukrajna egy idegen bolygóra, furcsa dolgok vannak benne

A tudósok még 2007-ben fedeztek fel egy exobolygót, a Gliese 581c-t, amely a második planéta, amit a Gliese 581 nevű csillagnál felfedeztek, és ami egyébként sorrendben a harmadik bolygó, ami körülötte kering. A csillag egy vörös törpe, a legkisebb hidrogénégető csillagtípus a világegyetemben. Bár az ilyenek sokkal kisebb tömegűek, mint a Nap, és sokkal kevesebb energiát termelnek, ezeket a M típusú csillagokat az idegen élet potenciális lelőhelyeiként tartják számon.

Az itt felfedezett Gliese 581c nemcsak abban hasonlít a Földre, hogy a csillagától számított harmadik bolygóról van szó, hanem abban is, hogy a tömege a planétánk 5,5-szerese, így szuperföldnek számít.

A felfedezésével kapcsolatos tanulmányban a kutatók azt írták, a Gliese 581c, valamint egy másik bolygó, a Gliese 581d potenciálisan a lakható zóna közelében keringenek, így nem zárható ki teljesen, hogy kialakult az élet a felszínén. Az ukrán űrügynökség ezért 2008-ban egy üzenetet indított el a bolygó felé, ami a várakozások szerint 2029-re érheti el az égitestet. Ha valamilyen értelmes élet létezik ott, akkor leghamarabb 2050-re érhet vissza a válasza – írja az IFLScience.

Az üzenetet az akkor még létező közösségi oldal, a Bebo felhasználói rakták össze. Az üzenetben szereplő 501 kép és szöveg között hírességek képei is szerepeltek, köztük Hillary Clinton, vagy épp Nagy-Britannia két műsorvezetője, Richard és Judy. Hogy ők miért kerültek bele, azt nehéz lenne megmondani.

Emberiség best of lemez, amin nincs rajta a Beatles – 43 éve indult a Voyager-1

Napra pontosan negyvenhárom éve tapossa csillagközi útját a Voyager-1, a hátán pedig az emberiség válogatáskazettáját viszi. Összeállítása során a tét olyan nagy volt, mint amilyen kicsi az esély, hogy valaha megtalálják. Pedig a kulturális és tudományos bemutatkozásunk keletkezési körülménye, ha akarták sem lehetett volna ennél emberibb.

Emellett olyan hírességek képe is helyet kapott az üzenetben, mint Gillian Anderson, Barack Obama és George W. Bush Jr., de ott van Cheryl Cole énekesnő képe is. Az üzenetek a világbékével és az élet értelmével voltak kapcsolatosak.

Mivel a Gliese 581c 21 fényévre van a Földtől, így ennyi időbe telik, hogy az üzenet elérjen az égitesthez. Ezért várható, hogy 2029-ben célba ér.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.