A Boeing 787-8 Dreamliner típusú repülőgép június 12-én 242 utassal és személyzettel a fedélzetén Ahmedabadból a londoni Gatwick repülőtérre tartott, de közvetlenül a felszállás után balesetet szenvedett. A balesetben legkevesebb 279 ember életét vesztette. A fedélzeten tartózkodók mellett legalább 38 ember halt meg a földön, amikor a repülőgép egy lakóövezetbe zuhant.
A WSJ cikke szerint, mivel a géppel a jelek szerint nem volt probléma, így most azt vizsgálják, mit csináltak a pilóták. A lap forrásai arról számoltak be, hogy a gép két hajtóművének üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami a felszállás után röviddel a tolóerő elvesztéséhez vezethetett. A pilóták ezeket a kapcsolókat használják a hajtóművek beindítására, leállítására, vagy bizonyos vészhelyzetekben az alaphelyzetbe állításukra.
Ezek repülés közben be vannak kapcsolva, és nem világos, hogyan vagy miért kapcsolták ki őket – mondták. Viszont ez magyarázhatja, miért zuhant le a gép.
Murlidhar Mohol, az indiai polgári repülésügyi tisztviselő az NDTV hírcsatornának június végén azt mondta, „ez egy nagyon ritka eset, még soha nem fordult elő, hogy mindkét hajtómű egyszerre állt volna le.” Az Air India közlése szerint mindkét pilótának több ezer órányi repülési tapasztalata volt.
Vishwash Kumar Ramesh felidézte, mit látott a zuhanó gép belsejéből, és hogyan sikerült kimenekülnie a roncsból, miután az Air India gépe nem sokkal felszállás után egy orvosszállónak ütközött.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.