Megvan a dátum: ekkor telepítheti a teljesen megújult iOS 26-ot az iPhone-jára

2013 óta a legnagyobb dizájnváltozást hozza az iOS 26, és már azt is tudni, mikor teheti fel a telefonjára az új rendszert.

  • HVG

Az Apple kedd este rántotta le a leplet az iPhone 17-sorozatról, valamint a szupervékony iPhone Airről és sok más újdonságról.

Bár az este elsősorban az új készülékekről szólt, kiderült egy fontos dátum is – az, hogy mikor telepítheti az Apple idei szoftveres újdonságait. Az iOS/iPadOS/watchOS/macOS 26-ot már júniusban bemutatta a cég, ám mint az lenni szokott, csak egy pár hónapos tesztidőszak után, az új iPhone-ok megjelenését követően futnak be a korábbi készülékekre.

A dátum pedig szeptember 15, hétfő – valószínűleg magyar idő szerint 19 óra.

Az újdonságokról itt írtunk korábban, de a legnagyobb változás az Apple új dizájnnyelve, az üveges „Liquid Glass”. Ez a kezelőfelület minden pontját átalakítja kissé, és elég jelentős változást hoz:

Apple

Ami pedig a neveket illeti, az idei évtől minden Apple operációs rendszer egységes nevet kap – ez idén a 26. Ez mindig a bemutatást követő évre (most 2026-ra) fog utalni, és kicsit átláthatóbbá teszi az eddig kissé zűrzavaros nevezéktant.

https://hvg.hu/tudomany/20250909_apple-iphone-air-17-pro-max-bemutato-airpods-pro-3-apple-watch-ultra-3-ios-26-ebx#

Az iOS 26-ot mi is alaposan górcső alá vesszük majd a megjelenését követően.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások