Google app jön a Windowsra, sokkal több lesz egy szimpla keresőnél
Évtizedeket kellett várni rá, és most úgy tűnik, hamarosan bárki telepítheti majd a Google-t a windowsos gépére.
HVG
Váratlan, ám igencsak hasznosnak tűnő programmal rukkolt elő a Google: a keresőóriás ugyanis kiadott egy új, egyelőre kísérleti alkalmazást Windowsra.
Mint a TechCrunch a cég közlése nyomán kifejti: az alkalmazás azzal a céllal készült, hogy felgyorsítsa a keresés folyamatát. Az előhívása az Alt + Space billentyűkombinációval lehetséges, és a felugró keresőmezőben a felhasználók a számítógépen lévő fájljaik mellett a telepített alkalmazásokban, a Google Drive-ban tárolt állományokban, valamint – természetesen – a weben is kereshetnek.
Az eszközbe beépítették a Google Lens képességeit is, így a képernyőn látott dolgokkal kapcsolatban is lehet keresést végezni. Így akár fordítani is lehet, vagy a diákok segítséget kérhetnek a matematika házi feladatuk megoldásában. Ebben a mesterséges intelligencia is segédkezik.
Az egész eléggé hasonlít a macOS-es Spotlighthoz, mely szintén képes keresni az eszközön és a weben is.
Immáron folyamatosan fordíthatja a képernyő tartalmát a Google bekarikázós keresésével, akár az alkalmazások között ugrálva is.
Az új program a Google kísérleti platformján (Search Labs) keresztül érhető el egyelőre, szóval még sokat fejlődhet a felhasználói visszajelzései mentén, mire széles körben is kiadják.
Első körben csak angol nyelven tesztelik az újdonságot, melynek telepítéséhez Windows 10 vagy újabb operációs rendszer szükséges.
A május végén felszabadított uniós pénzekből másfél milliárd euró jut a helyreállítási alapból az energetikára. A miniszter első magyarázatai nem igazán egyértelműsítették, voltaképpen mire és kihez is érkezhet majd ez az összeg. Megpróbáltuk megfejteni.