A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legfrissebb közlése szerint Magyarországon emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben, így a fertőzések számának emelkedésére lehet számítani a következő hetekben. Hogy valóban ez lehet a helyzet, azt a Google keresési trendjei is megerősítik.
A szeptember beköszöntével nemcsak a tanév kezdődött el, de az időjárás is egyre kellemesebbé vált a nyári hőségriadók és rekordmagas hőmérsékletek után. Mindemellett esőből is több jutott a nyári időszakhoz képest, mindezzel párhuzamosan az elmúlt hetekben egyre többen kezdtek el ugyanarra a három szóra rákeresni az interneten: koronavírus, influenza és megfázás.
A Google keresési trendje alapján jól látszik, hogy a három témára szinte egyszerre kezdtek el rákeresni a magyar internetezők: szeptember 5-én. Mivel mindhárom megbetegedésnek van lappangási ideje, a lehetséges fertőzések a tanévvel egyszerre ugorhattak meg. Ez persze nem csoda, hiszen az iskolai időszak kezdete miatt nemcsak a tantermek telnek meg, de a tömegközlekedési eszközök is, így potenciálisan nagyobb az esély a kórokozók terjedésére.
A fenti ábrán az is jól látható, hogy bár a megfázás és az influenza esetében folyamatosan emelkedik a keresések száma, a koronavírusnál egy komoly kiugrást lehetett tapasztalni az utóbbi napokban.
Miközben megfázással és az influenzával kapcsolatos keresési trend fej–fej mellett halad, régiónként eltérő, hogy melyik áll az első vagy a második helyen. A megfázásra az elmúlt 30 napban a legtöbben Tolna-, Nógrád- és Komárom-Esztergom vármegyében kerestek rá.

Ezzel szemben az influenzával kapcsolatban Budapestről, valamint Pest vármegyéből indítottak keresést.

A koronavírusra Vas-, Békés- és Csongrád-Csanád vármegyében kerestek rá a legtöbben.

Mindez részben fedi azt, amit az NNGYK is közölt, a szervezet szerint ugyanis a vírus örökítőanyagának koncentrációja többek között Szeged és Békéscsaba szennyvizében is nőttek. Mivel azonban a koronavírus-fertőzés, a megfázás és az influenza tünetei sokban hasonlítanak – tüsszögés, orrfolyás, köhögés, levertség, fejfájás –, könnyen lehet, hogy olyanok is megfázásra gyanakodnak, akik egyébként covidosak lettek.
Kutatók egyébként nemrég meglepő kapcsolatra bukkantak a Covid és a megfázás között, a felfedezés pedig akár a betegség megelőzésében is jól jöhet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Figyelünk, mire kíváncsiak olvasóink. Cikkünk írásában segítségünkre volt a Google Trends. Ez a tartalom a Google-lel fennálló fizetett partnerség része, amely a Google Trends népszerűsítését szolgálja.