Ha az okostelefonok, táblagépek, napelemek és egyéb eszközök megléte nem lenne elég probléma az e-hulladék szempontjából, az e-cigaretták is jelentős mértékben növelhetik a mennyiségét. Épp ezért a legfontosabb, hogy ezek a termékek minél nagyobb mértékben legyenek újrahasznosítva. Európa ezen a téren nemrég előállt egy igen jónak tűnő tervvel, tenni azonban nemcsak nagyban, kicsiben is lehet.
Ezt mutatta meg egy brit YouTube-videós, Chris Doel is, aki különleges módon hasznosította újra a kidobásra szánt vape-eket. A videós 500 ilyen, kidobásra szánt eszközből szedte ki az akkumulátort, majd épített meg egy működő energiafalat. Ennek köszönhetően már erről megy a vízforraló, a mikrohullámú sütő, a ventilátor és számítógép is.
A projektje jól mutatja, milyen nagy potenciál van az egyébként hulladékként kezelt eszközökben is.
Minden eldobható vape egy kis lítium-ion akkumulátort tartalmaz, amely körülbelül egy AA-s ceruzaelem. Ezekből több milliót dobnak ki néhány használat után, annak ellenére, hogy egyébként még képesek az energiatárolásra. A 29 éves mérnök úgy döntött, hogy újrahasznosítja őket, ahelyett, hogy a szemétben kötnének ki.
A videós összegyűjtötte a leselejtezett darabokat, majd azokat szétszerelve tesztelte, hogy mennyire életképesek. A sérült cellákat leselejtezte, a működőket pedig felcímkézte, feltöltötte és tárolta. A válogatás után kilenc akkumulátorcsoportot hozott létre 3D-nyomtatott tartók segítségével. Minden csoport egy modult alkotott, hasonlóan ahhoz, amilyenek az elektromos autókban is vannak.
A videós végül 56 ilyen modult csatlakoztatott egy nagy, falra szerelt rendszerhez, amely körülbelül 50 volt egyenáram leadására volt képes. A rendszert ezután egy inverterhez csatlakoztatta, amely az egyenáramot 230 volt váltóárammá alakítja át.
A „vape fal” megépítése türelmet és pontosságot igényelt a részéről. Doel rézszalagot és nikkelcsíkokat forrasztott, hogy biztonságosan összekapcsolja az egyes cellákat, biztosítva a kiegyensúlyozott energiaelosztást. Emellett beszerelt egy biztosítékot, hogy a használata biztonságos legyen. A végső csomag körülbelül 38 kilogrammot nyomott, és nagyjából 2500 fontba, vagyis mintegy 11 millió forintba került volna, ha új akkumulátorokkal építik meg. De Doel csak az idejét, energiáját és néhány szerszámot áldozott a projektre.
A rendszer összesen 2,52 kWh energia tárolására képes, ami elegendő lehet arra, hogy nyolc órán át üzemeltesse a háztartást.
Doel szerint motivációja túlmutat a villanyszámlákon való spóroláson. YouTube-videóin keresztül szeretné felhívni a figyelmet az eldobható vaperek okozta környezeti károkra. Mindegyik egy újratölthető lítium akkumulátort tartalmaz, amely gyakran hulladéklerakókban köt ki, hozzájárulva a mérgező hulladék felhalmozódásához és az erőforrás-veszteséghez. Ezen cellák újrahasznosítása azonban azt bizonyítja, hogy lehetséges a fenntartható alternatíva létrehozása.
A rendszerét a jövőben napelemekkel bővítené ki.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.