A Nike bemutatta a Mind 001 és Mind 002 nevű edzőcipőit, melyek különlegessége, hogy idegtudósokkal együttműködve tervezték őket – számolt be a Dezeen.
A cég „az első idegtudományon alapuló cipőjeként” hivatkozik az újdonságra, és ezt most nem a marketingosztály gondolta ki hangzatos szövegnek, hanem tényleg így van. A Nike ugyanis a nemrégiben létrehozott „Elmetudományi Részleg” (Mind Science Department) agyi képalkotásból gyűjtött adatai mentén készítette el a cipőt.
„Minden eleme a sportolók agyának és testének képalkotó vizsgálataiból származó valódi adatok alapján lett tervezve, amelyek megmutatják, hogy a talp érzékenysége miként befolyásolja a koncentrációt, a nyugalmat és a jelenlétet” – részletezi Matthew Nurse, a cég tudományos vezetője.

A Nike Mind platform első termékei közül a 001-es egy fűzős edzőcipő, a 002-es pedig egy sarok nélküli változat. Az közös bennük, hogy mindkettő alján van 22 élénk narancssárga habcsomó (ezek a kis pontok), amelyeket úgy terveztek, hogy mozogjanak és összenyomódnak, amikor a viselője sétál vagy fut. A cég szerint ez a mozgás stimulálja az agyat, és javítja a koncentrációt is.
„Az érzékszervi tudomány segítségével tudtuk feltérképezni, hogy hol a legérzékenyebbek a lábak – és ennek megfelelően helyeztük el a csomókat” – magyarázza a Nike, megjegyezve, hogy a lábfejnél, mely érzékenyebb a részletekre, közelebb vannak, míg a sarokrésznél távolabb.

A cég szerint a Mind-sorozat a mezítláb járás előnyeit biztosítja, de jóval nagyobb védelem mellett. Matthew Nurse szerint a most kidolgozott technológia a Nike jövőbeni termékeibe is beépül majd. Az új cipők januárban kerülnek a boltok polcaira, az áruk egyelőre nem ismert.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.