Letörölték Windows 11-et kicselező videókat a YouTube-ról, nem is akármilyen indokkal

Hogy a Windows 11 fiók-és hardverkövetelményeinek kicselezése olyan tevékenységre ösztönöz, amely súlyos testi sértést vagy halált okozhat, enyhén szólva is megmosolyogtató állítás. Azonban egy tartalomkészítő éppen ilyesfajta magyarázattal szembesült, amikor eltávolították a Windows 11-hez kapcsolódó videóit a YouTube-ról.

  • HVG

Egyelőre nem tudni, hogy tényleg a Google túlbuzgó AI-algoritmusa áll-e az ügy mögött, mindenesetre ezt hibáztatja az a youtuber, akinek Windows 11-gyel kapcsolatos videóit érdekes indokkal távolította el a legnagyobb videomegosztó. Az esetről többek között a Tom’s Hardware számolt be.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az inkriminált klipek nem voltak teljesen ártatlanok, ugyanis készítőjük, a CyberCPU Tech csatorna mögött álló alkotó többek között egy olyan, azóta eltávolított videót tett fel, amelyik bemutatja, hogyan lehet telepíteni a Windows 11-et Microsoft-fiók nélkül. A tartalomkészítő először úgy gondolta, hogy ezt a videót azért tüntették el, mert a YouTube mesterséges intelligencia által vezérelt algoritmusa téves riasztásként jelölte meg. Viszont ugyanez történt egy másik videójával is, amelyik bemutatta, hogyan lehet megkerülni a Microsoft igencsak szigorú hardverkövetelményeit a Windows 11-re vonatkozóan. A YouTube csak homályos indoklást adott, azzal a magyarázattal, hogy ezek a videók megsértették a platform közösségi irányelveit.

Amikor a CyberCPU munkatársa, Rich fellebbezett ez ellen, a következő választ kapta: „ismétlem, a kapott figyelmeztető jelzés a káros vagy veszélyes tartalomra vonatkozó irányelvek megsértése miatt lett kiadva. Ezek tiltják az olyan tartalmakat, amelyek veszélyes vagy illegális tevékenységekre buzdítanak, és amelyek súlyos testi sérülést vagy halát kockáztatnak”.

YouTube videók leszedése
YouTube/CyberCPU Tech

Ez az indok nem túl logikus – állítja a youtuber, elvégre a Microsoft Windows 11-hez kapcsolódó fiókkövetelményének megkerülése és az operációs rendszer TPM 2.0 nélküli számítógépre történő telepítése egyáltalán nem jár a testi sérülés vagy a halál kockázatával. Ráadásul a ténykedés jogszerűsége a helyi törvényektől függően változhat. Ettől függetlenül Rich azt nyilatkozta, hogy ez a YouTube játszótere, így ha nem akarnak ilyen típusú videókat a platformjukon, akkor ő lenyeli a büszkeségét, és öncenzúrázza magát. Azzal azért továbbra sincs tisztában, hogy miért akarja ezt a YouTube.

Ő maga nem sejt a háttérben Microsoft-szálakat, bár a kommentelői közül többen is azt sugallták, hogy elképzelhető, hogy a redmondi óriás súg a háttérben a YouTube-nak – de akár a Google, akár a Microsoft megerősítése vagy cáfolata nélkül csak találgatni lehet az okokat.

Karcsúsításba kezd a YouTube a mesterséges intelligencia miatt

Neal Mohan, a YouTube vezérigazgatója azt szeretné, ha a dolgozók egy része önként távozna a cégtől.

Mindenesetre a youtuber inkább a Google-t és a YouTube-ot hibáztatja a mesterséges intelligenciára való túlzott támaszkodásért, mondván, hogy a videóját minden valószínűség szerint az AI jelölte meg, és még amikor egy ártalmatlan témában kérte a videó visszaállítását, a mesterséges intelligencia akkor is elutasította a kérését. Arról is ír, hogy az ügyfélszolgálat nem más, mint egy mesterséges intelligencia chatbot, amelyet azért hoztak létre, hogy a felhasználó úgy érezze, mintha egy valódi személlyel beszélne. Egy chatbottal szemben pedig lehetetlen érvelni, ugyanis „azt fogja hinni, hogy igaza van, bármit is mondasz, mert nincs arra programozva, hogy gondolkodjon” – véli Rich. Szerinte a Google és a YouTube túlzottan támaszkodik a mesterséges intelligenciára a tartalommoderálás és az ügyfélszolgálat terén, ami negatívan befolyásolja a platform felhasználói élményét, és gyakran oda vezet, hogy még jótékony videókat is káros tartalomként értelmeznek, ami téves riasztást eredményez.

Az ügy időzítése nem túl szerencsés, miután a Microsoft október 14-től már nem támogatja a Windows 10 rendszert, bár a kiterjesztett biztonsági frissítések még egy év haladékot adnak. Viszont a Microsoft igen szigorú hardverkövetelményeket ír elő a Windows 11 használatához, és ezért igen negatív visszhangot kapott a felhasználóktól, akik egyenesen tervezett elavulásnak nevezték a Windows 10 leállításáról szóló döntést. Talán ezért is véli úgy a Tom’s Hardware, hogy a redmondiak ezzel azt kockáztatják, hogy aki megengedheti magának, az inkább egy MacBookot választ majd a Copilot+ PC-k helyett.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások