Megmérték az univerzum hőmérsékletét, kétszer melegebb volt 7 milliárd éve, mint ma

Japán kutatók vizsgálata erősítette meg, hogy a tudomány jól gondolkodik az univerzum evolúciójáról.

  • HVG

A csillagászok régóta azt feltételezik, hogy az univerzum korábban melegebb hely lehetett a mostaninál. A feltételezést most a japán Keió Egyetem kutatói erősítették meg azzal, hogy sikerült megmérni a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás hőmérsékletét. Ezt az ősrobbanás halvány utófényének tartja a tudomány, amely az egész űrt áthatja.

A Universe Today beszámolója szerint a csavar a dologban az volt, hogy azt a fényt vizsgálták, amely hétmilliárd év alatt jutott el a Földre. Ez gyakorlatilag a világegyetem távoli múltjának hőmérsékletét jelzi. A vizsgálat azt mutatta, hogy az univerzum abban az időben -267,55 Celsius-fokos lehetett, ami majdnem 3 Celsius-fokkal melegebb, mint a mostani, -270,45 Celsius-fokos hőmérséklet. Az abszolút nulla fok egyébént -273,15 Celsius-fok. Vagyis ha úgy tetszik: kétszer melegebb volt az világegyetem akkor, mint jelenleg.

Az eredmény nemcsak egy különös tény, hanem megerősíti azt az elméletet is, hogy az univerzumnak a tágulással együtt hűlnie is kellett. Vagyis minél távolabbra nézünk vissza az időben, az űrnek annál melegebbnek kellett lennie.

Létrehozták az ősrobbanás utáni első molekulát, és valami nagyon furcsát tapasztaltak a kutatók

Tudósok egy speciális kamra segítségével a világegyetem első molekuláját, a hélium-hidridet tanulmányozták, a fáradozásuk pedig nem volt hiábavaló.

Ami a mostani mérést különlegessé teszi, az a pontossága. A chilei ALMA rádióteleszkóp segítségével egy távoli kvazár fényét elemezték a kutatók. Ahogy ez a fény áthaladt az űrön, kölcsönhatásba lépett a kozmikus háttérsugárzással, árulkodó jeleket hagyva maga után, amelyek lehetővé tették a kutatók számára, hogy példátlan pontossággal meghatározzák a hőmérsékletét.

A mostani vizsgálat eredménye azért is rendkívül fontos, mert pontosan beleillik az univerzum standard modelljébe – abba a modellbe, ami megjósolja, hogy a világegyetemnek hogyan kellene viselkednie. A mérések így azt mutatják: a tudomány kozmológiai ismeretei szilárd alapokon nyugszanak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Hozzászólások