Nézzen fel az égre: sarki fény jelenhet meg Magyarország felett szerda este

Az elmúlt egy év legerősebb kitörését produkálta a Nap november 11-én, a csillagból útnak indult részecskék szerda este érhetik el a Földet.

  • HVG

Az idei év eddigi legerősebb kitörését produkálta nemrég a Nap. Az AR4274 jelű napfolt november 11-én egy X5,1-es osztályú kitörést produkált, amely nemcsak az idei legintenzívebb ilyen történés, de 2024 októbere óta nem volt hasonló mértékű. Akkor egy X9-es erősségű kitörés történt, amely után Magyarország felett is megjelent a sarki fény.

A space.com szerint a kitörés a csúcspontját magyar idő szerint november 11-én 11 órakor érte el. A napfolt robbanása erős (R3-as szintű) rádiókimaradásokat okozott Afrikában és Európában, megzavarva a nagyfrekvenciás rádiókommunikációt a Föld ezen részén.

Az AR4274 nemrég több kitörést is produkált már: november 9-én egy X1,7-es, november 10-én pedig egy X1,2-es erősségűt. Ezeket a kitöréseket koronakilökődések (CME-k) kísérték, amelyek együttesen érhetik el a Földet, és G3-as erősségű geomágneses vihart okozhatnak. Ez az 1-től 5-ig terjedő skálán erős besorolást jelent, ami kisebb zavart okozhat a navigációban és a műholdas kapcsolatban.

Jure Atanackov on X (formerly Twitter): “NASA M2M SWO estimate the speed of the CME at 1856 km/s – a very fast CME! The animation of the CME in Cor2 data is absolutely spectacular. Big, fast CME. Bulk headed for us. I think it is safe to say this will be one of the most impressive near side CMEs of the cycle (fingers… https://t.co/nkNhspZo9i pic.twitter.com/9dRXkiSAPS / X”

NASA M2M SWO estimate the speed of the CME at 1856 km/s – a very fast CME! The animation of the CME in Cor2 data is absolutely spectacular. Big, fast CME. Bulk headed for us. I think it is safe to say this will be one of the most impressive near side CMEs of the cycle (fingers…

A fenti két kitörés mellett a legutóbbi, X5,1-es erősségű esemény által kilövellt részecskék is elérhetik a bolygónkat.

Erre november 12-én, magyar idő szerint 18 óra körül kerülhet sor, ezzel pedig már G4-es fokozatúra erősödhet a geomágneses vihar, amely Magyarország felett is sarki fényt eredményezhet.

A Nap aktivitása 11 éves ciklusokban mérhető, a megfigyelések kezdete óta már a 25. ilyen ciklusnál tart a központi csillagunk. Jelenleg a Nap a ciklusa maximumánál jár, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban várható a legtöbb és legerősebb kitörés az égitest felől.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Hozzászólások