Ez a jel megmutatja, ha AI-kamu a fotó, amit lát

A mesterséges intelligencia korának egyik átka – egyesek számára áldása –, hogy bárkit megtévesztő képeket lehet AI-jal készíttetni. Olykor tényleg nehéz leleplezni ezeket, azonban a Google most széles körben is elérhetővé tette azt az eszközét, amely segíthet tisztázni a helyzetet.

  • HVG

Nemrégiben különös képek járták be a közösségi oldalakat, olyan közismert teches személyiségekről, akiket eddig még nem fotóztak együtt – és mint látni fogjuk, valójában most sem. Az egyik képen a teslás Elon Musk, Jensen Huang Nvidia-vezérigazgató, a Google-t vezető Sundar Pichai, Tim Cook Apple-vezér, az Amazont alapító Jeff Bezos, a Microsoftot irányító Satya Nadella és a facebookos-metás Mark Zuckerberg ücsörögnek együtt egy amúgy kissé lepukkant lakásban. Egy másikon kedélyesen piknikezgetnek néhányan közülük a földön ülve, egy harmadikon pedig Musk, Huang, Pichai, Cook, Altman, Bezos és Zuckerberg állnak egy parkolóban.

Bluesky/Matt Novak

Bár az emberek többsége valószínűleg gondolja, hogy a valóságban nem került sor ilyen találkozókra (már csak Altman és Musk közismerten feszültségekkel teli viszonya miatt sem), azonban vannak, akiket megtéveszthetnek a valóban valósághű fotók. Akár így, akár úgy, az ilyen képek mindenképpen felkeltik az érdeklődést, és pillanatok alatt elterjednek a neten.

Bár ebben az esetben vannak gyanús jelek, az AI gyakran készít olyan képeket, amelyek mesterségessége nem ennyire egyértelmű. Sokan azt gondolják, hogy a weben elérhető eszközökkel ki lehet deríteni, hogy egy adott kép mesterséges intelligenciával készült-e, azonban – ahogyan azt a Gizmodo is megjegyzi – az AI-jal működő képérzékelők túlnyomó többsége nem igazán megbízható. Jó hír viszont, hogy a Google-nél is megelégelték ezt a kaotikus állapotot, és most az egyszerű felhasználók számára is elérhetővé tették az egyik leghasznosabb ellenszerüket.

A keresőóriásnál néhány éve bevezettek egy technológiát, a SynthID-t, amely minden AI-generált képbe beágyazza a maga „digitális ujjlenyomatát”, egy láthatatlan, emberi szem számára nem érzékelhető vízjelet. Eddig ez a megoldás csak zárt körben volt elérhető, viszont egy idei fejlesztésnek köszönhetően mostantól bárki feltölthet egy képet a Geminire, és megkérdezheti, hogy rajta van-e a szabad szemmel láthatatlan SynthID vízjel. A vízjel be van ágyazva a képpontokba, és a Google mesterséges intelligencia alapú alkotóeszközeivel létrehozott összes képen szerepelni fog, így a rendszer azonnal jelez, ha megtalálja azt.

Google

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ez az eszköz sem mindenható. Csak akkor segít, ha a kép eredetileg AI-eszközzel készült, és az AI-alkalmazás beleírta a jelzést. Ha a fotót egy „független” generátor készítette, amely nem ír vízjelet, vagy később úgy szerkesztették, hogy a vízjel elveszett, a vizsgálat nem ad biztos eredményt.

Szóval a Gemini sem tud minden mesterséges intelligencián alapuló képet teljes bizonyossággal azonosítani, de ha valaki átfuttat egy képet a programon, és az megtalálja benne a SynthID vízjelet, akkor egyértelmű, hogy a kép nem valódi. Például a korábban említett, a tech-vezéreket mutató képek bármelyikét lefuttatják a Gemini programban, az megerősíti, hogy rajtuk a vízjel.

Sajnos hozzá kell szoknunk, hogy a jövőben mindent elárasztanak majd a hamis, AI-generálta fotók. De legalább a Google most egy új eszközt adott az átlagfelhasználónak, hogy legalább néhány hamisítványt azonosítson. Az évek múlásával egyre nehezebb lesz felismerni a mesterséges intelligencia által generált tartalmakat, azonban néha elég egy kis józan emberi ész is a leleplezésükhöz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások