December első hetében mutatták be Kínában a MIRO U névre keresztelt humanoid robotot, amely még a hónap végén elkezdhet dolgozni egy mosógépgyárban, egyelőre persze csak kísérleti jelleggel.
A háztartási gépeket gyártó kínai Midea Group robotja annyiban valóban egy emberre hajaz, hogy feje és törzse is van (ami hasznos az emberek magasságához tervezett munkaállomásokon), azonban a fejlesztői valójában nem az emberi testet akarták lemásolni. Ha másból nem is, de abból ez azonnal nyilvánvaló, hogy – a szektort eddig uraló hagyományos, kétkarú humanoid mintákkal ellentétben – ennek a robotnak hat karja, pontosan hat teljesen működő bionikus végtagja van, amelyek képesek egyszerre hat feladatot ellátni.
„A robot alapvető értéke abban rejlik, hogy a puszta formautánzáson túlmutató működési hatékonyságnövelést ér el az ipari környezetben. Az alsó karjaival nehéz alkatrészeket tud kezelni, míg a felsők a finom összeszerelési és rögzítési munkák elvégzésére hivatottak” – magyarázza Wei Chang, a Midea Group alelnöke és műszaki igazgatója. Azt is hozzátette, hogy a MIRO U az első olyan robot a világon, amely túllépi az emberi fizikai korlátokat, miközben zökkenőmentesen integrálódik az ember által tervezett munkaállomásokba.
A robot 360 fokban forgatható. Ennek és stabil függőleges emelésének, valamint a gyors szerszámcseréjének köszönhetően olyan helyeken is helytáll, amelyeknél jellemzően több emberre vagy több különálló gépre lenne szükség. Ha pedig a munkamenet úgy kívánja, akkor a kerekes alvázon mozgó robotot könnyű áthelyezni az egyik gyártósorról a másikra.
A South China Morning Post (SCMP) beszámolója szerint a MIRO U a Midea humanoid robotprogramjának harmadik generációja, és évekig tartó jelentős fejlesztés eredménye. Gyártója arra számít, hogy a robot körülbelül 30 százalékkal növeli majd a gyártósor átállási hatékonyságát. A robot bemutatóján azt is megjegyezték, hogy az újdonság nemcsak egy technikai mérföldkövet jelent, hanem egy potenciális motort is az ipari hatékonyság jelentős növeléséhez.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.