Annyi műhold fog lezuhanni, hogy szemétteleppé válhat a Hold egy része

Brit kutatók szerint komoly veszélyt jelent a jövőbeni küldetések számára, ha az üzemanyagból kifogyó műholdakat a Holdba vezetve akarják megsemmisíteni a mérnökök.

  • HVG

A Hold körül keringő műholdak száma a következő két évtizedben jelentősen megnőhet, mivel egyre több cég és űrügynökség akar missziót indítani az égitesthez. Ezek egy része a holdbázisok építését segíti majd, míg mások az erőforrások kiaknázását, vagy épp a tudományos méréseket végzik majd el. Mindez két dolgot jelent: egyfelől egyre nagyobb lesz a zsúfoltság a Holdnál, másfelől pedig ezek az eszközök előbb–utóbb kifogynak majd az üzemanyagból. Márpedig ha ez bekövetkezik, akkor le fognak zuhanni.

Amikor a Föld körüli pályán egy nagyobb objektum élete végéhez közeledik, akkor a szakemberek tervezetten vezetik azt a Földnek. Ilyen volt például, amikor megsemmisült a MIR űrállomás, és ugyanez lesz a sorsa a Nemzetközi Űrállomásnak is. Ehhez azonban egy olyan helyet kell kiválasztani, ami kellően messze van minden lakott területtől, hogy a balesetek kockázatát minimalizálni lehessen.

A Földnek megvan ez a speciális pontja, és könnyen lehet, hogy a jövőben a Holdnak is meglesz a sajátja – írja a The Guardian. Bár ebben az esetben jóval kevésbé kell attól tartani, hogy lakott területre zuhan egy műhold, mivel az égitestnek se légköre, se óceánja nincs, ami tompítaná a becsapódást, az űreszközök temetőjének helyszínét nagyon precízen kell kiválasztani, hogy ne okozzon gondot se a bányászat, se a tudományos munka számára.

Fionagh Thomson, a Durhami Egyetem vezető kutatója szerint ugyanakkor nemcsak ez jelentene problémát. A szakember szerint ha a Hold egy része szemétteleppé válik, az olyan történelmi helyszínek is károsodhatnak, mint például az első űrhajósok lábnyomai, de a tudományos szempontból értékes, érintetlen helyszínek is odaveszhetnek.

A szakemberek úgy vélik, 1,9 km/másodperces becsapódási sebességnél a becsapódások intenzív rezgéseket fognak kelteni, amelyek megzavarhatják azokat az érzékeny eszközöket, amelyeket a tudósok a Holdon szeretnének építeni. A felszínbe vésett hegek várhatóan több tíz méter hosszan húzódnak majd, és hatalmas porfelhőket hoznak létre, amelyek elhomályosíthatják a távcsöveket és károsíthatják a berendezéseket.

Valami becsapódott a Holdba, az egészet sikerült felvenni – videó

December 12-én hajnalban egy fényes villanásra lettek figyelmesek ír csillagászok, amely a Hold sötétbe burkolózó részén jelent meg.

A dolog azért is aggasztó, mert a jelenlegi állás szerint a következő két évtizedben több mint 400 küldetés indulhat a Hold felé. A szakemberek szerint az egy lehetséges megoldás lenne, ha a műholdak egy kráterbe zuhannának, az ugyanis felfogná a por egy részét. Ugyanakkor ez is csak részmegoldás lenne, így a jövőben ki kell találni valamit, hogy a lezuhanó űreszközök ne jelentsenek fenyegetést.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Hozzászólások