Március 19-étől ismét az utakat rója a Google Utcakép autója, hogy újabb, 360 fokos panorámaképekkel bővítse és frissítse a Google Térkép magyarországi állományát. Az idei adatgyűjtési időszak során a cég autója több mint 50 településen készít majd képeket a különleges kamerarendszer segítségével.
A Google rendszeres képfrissítései a cég közleménye szerint azt szolgálják, hogy a Térkép minél pontosabban tükrözze a környezet aktuális állapotát, többek között így segítve a tájékozódást és az utazástervezést.
Az Utcakép szolgáltatás 2013 óta érhető el Magyarországon, azóta több alkalommal frissült az adatbázis, legutóbb tavaly, azaz 2025-ben. Idén Budapest mellett többek között Debrecen, Kecskemét, Pécs, Veszprém, Siófok, Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Keszthely útjain lehet találkozni az Utcakép járművével.
Az egész világ láthatta egy argentin férfi fedetlen fenekét, akit az otthona kertjében örökített meg a Google utcaképes autója. Egy 2 méteres kerítés mögött. A férfit a munkatársai és a szomszédai könnyedén felismerték, így pert indított a cég ellen.
A Google a személyes adatok és a magánszféra védelmére is ügyel: a felvételek közzététele előtt a rendszer automatikusan elhomályosítja az arcokat és a rendszámokat, így azok nem azonosíthatók. Emellett minden Utcakép-felvételen elérhető a „Hiba bejelentése” lehetőség, amelyen keresztül bárki kérheti további részletek – például ingatlanok, járművek vagy személyek – utólagos elhomályosítását.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.