Sok böngészőben már évek óta elérhető a lapok vertikális (függőleges) elrendezésének lehetősége, mely azt eredményezi, hogy a megnyitott oldalak nem felül, hanem a bal sávban vannak listázva – így, bár ízlés kérdése is, de áttekinthetőbbé válik a böngészés, ha valaki szeret rengeteg oldalt megnyitva tartani. Vagy éppen a munkájához van szükség erre.
A Chrome-ból azonban fájóan hiányzott ez a képesség, ezt pótolta most a Google. Az újdonságot fokozatosan vezeti be a cég, és természetesen opcionális. A vertikális elrendezés bekapcsolásához klikkeljen jobb egérgombbal bármelyik megnyitott lapra, majd válassza ki a „Lapok megjelenítése függőlegesen” opciót. Kész is: a lapsor már a bal oldalon van.

A megnyitott oldalak egymás alatt sorakoznak, és alapértelmezetten látszik a címük egy jelentős része is. Ha szeretné jobban kihasználni a rendelkezésre álló teret, a lapsor jobb felső sarkában lévő gombra kattintva össze is csukhatja, így csak az oldalak ikonjai látszanak.

Amennyiben nem nyeri el a tetszését az új elrendezés, könnyedén vissza is válthat a régire: csak klikkeljen újból egy lapra, majd ott a „Lapok megjelenítése vízszintesen” lehetőségre.
Az új elrendezés mellett fejlesztette a Google a Chrome olvasómódját is. Immáron teljes képernyős nézetben jelenik meg az olvasó, ehhez elég az adott oldalon kattintania egyet a jobb egérgombbal, majd kiválasztani a „Megnyitás olvasási módban” lehetőséget. A funkció eltávolít minden zavaró elemet, és a szöveget helyezi fókuszba.
Az újdonságokat már elkezdte bevezetni a Google, ám beletelhet némi időbe, míg mindenkinél megjelennek. Jelen sorok szerzője is csak a macOS-es Chrome böngésző fejlesztői bétájában tudta kipróbálni az új funkciókat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.