Egy kicsit áttekinthetőbbé teheti az egyre jobban elkanászodó AI-tartalmakat az Instagram – a Meta egy olyan funkciót tesztel a platformon, amely egyértelműen jelöli, ha az adott fiók mögött egy „AI-tartalomkészítő” áll.
Az új felirat a tartalomgyártó profilján, valamint a posztok és Reels-videók mellett is megjelenik. Ha rákoppint, az alábbi tájékoztatás olvasható:
„Ez a fiók olyan tartalmakat tesz közzé, amelyeket a mesterséges intelligencia segítségével generált vagy módosított”. A Meta szerint ezzel jóval transzparensebben kommunikálhatják a felhasználók azt, ha a tartalmaikat részben vagy egészben az AI-jal készítették – tehát megeshet, hogy nem is valódi semmi, ami egy adott videóban látható.

Fontos azonban, hogy a felirat nem kötelező érvényű, a fiók tulajdonosa dönthet arról, hogy aktiválja-e – hangsúlyozza az Engadget.
Az Instagramban már van egy „AI infó” nevezetű jelölés, mely az egyes posztoknál jelzi, hogy annak készítésében közreműködhetett a mesterséges intelligencia. Az új felirat általánosabb, és felhívja a figyelmet arra, hogy az adott profiltól inkább ilyen tartalmakra érdemes számítani. Más kérdés, hogy használják-e majd a felhasználók.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.