12 darab hidrogénüzemű, elektromos motorvonat szállítására kötött szerződést a román vasút a Siemens Mobilityvel – írja az Interesting Engineering.
A kétkocsis járművek a Mireo Plus H nevű platformra épülnek, és ez Románia első hidrogénüzemű vonatkozó szerződése. A Mireo Plus H a Siemens szerint egy bevált regionális vonatplatformot ötvöz fejlett hidrogéntechnológiával, lehetővé téve a kibocsátásmentes vonatközlekedést a nem villamosított vonalakon.
A megállapodás magában foglalja a vonatok leszállítását, valamint a teljes körű javítási, karbantartási szolgáltatásokat is 15 éven át. Ez meghosszabbítható újabb 15 évre, és a javításokat is helyben, például Bukarestben végzik majd.
A vonatok maximális sebességre 120km/h, és a szerelvények összesen 131 ülőhellyel, valamint 5 összecsukható üléssel rendelkeznek. Szükség esetén legfeljebb két motorvonat kapcsolható össze.
A távolsági utazás során egy sorozatgyártású, nem módosított Coradia iLint vonat egyetlen tank hidrogénnel 1175 kilométert tett meg, ráadásul úgy, hogy közben csupán vizet bocsátott ki, üzemeltetési zajszintje pedig rendkívül alacsony volt.
A járművek olyan vonatvezérlő rendszerekkel vannak felszerelve, amelyek megfelelnek az európai biztonsági és interoperabilitási szabványoknak is.
Az új vonatok 2029-től szállíthatnak majd utasokat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.