Kiterjesztheti a jövőben Kína a technológiára vonatkozó exportkorlátozását – írta meg a Financial Times. A beszámoló szerint a távol-keleti ország vezetése azt fontolgatja, hogy a jövőben a fejlett mesterséges intelligenciára, a betanítási adatokra, valamint a stratégiailag fontos külföldi vállalatok felvásárlására is érvényes lenne a korlátozás. Emellett megtiltaná a kínai cégeknek, hogy külföldi vállalatokkal, például a tajvani TSMC-vel gyártassák a chipjeiket.
Az intézkedés célja, hogy a legmodernebb AI-fejlesztések az országban maradjanak, ugyanakkor ez a lépés lassítaná a kínai AI globális térhódítását, ami ronthatja az ország versenyhelyzetét az Egyesült Államokkal szemben.
A lap két, a tárgyalásokra rálátó forrása szerint a kínai kereskedelmi minisztérium az országon belül AI- és félvezetőket gyártó cégekkel egyeztetett arról, hogy miként lehetne megakadályozni a kritikus technológiák külföldre történő exportját, vagy nyugati ellenőrzés alá kerülését.
A szabályozó hatóságok az Alibaba, a ByteDance és a Zhipu nevű vállalatokkal tárgyaltak arról, hogy korlátoznák a betanítási adatok exportját, valamint a modellek letölthetőségét.
A Kínán kívül ügyfelek továbbra is hozzáférhetnének a kínai szolgáltatásokhoz és modellekhez, így ezek a cégek továbbra is bevételhez jutnának. A nyílt modellek – amilyennel a DeepSeek és a Moonshot is rendelkezik – letöltésének korlátozása azonban komoly hátrányt jelenthetne. Ezeket a felhasználók letölthetik, telepíthetik és módosíthatják annak függvényében, hogy milyen munkát szeretnének végezni velük.
Eközben az amerikai Anthropic vagy OpenAI hasonló modelljei zártak, így Kínának megadatott a terjeszkedés lehetősége. A korlátozással azonban ez az előny elveszhet.
Szintén érdekes lépés lenne, ha a vezetés megtiltaná, hogy a TSMC-vel gyártassa le a chipjeit a Huawei, az Alibaba vagy a ByteDance. Emiatt ugyanis a vállalatok kevésbé jó hardvereket kellene, hogy használjanak, ami csökkenti a versenyképességüket.
https://hvg.hu/tudomany/20260721_tajvan-tsmc-chipgyartas-lopas-kemkedes
Emellett szigorúbb lehet az ellenőrzés a felvásárlások felett is. Nemrég derült ki, hogy a Meta 2 milliárd dollárért vásárolná fel a kínai alapítású szingapúri Manus nevű vállalatot, amit „a következő OpenAI-ként” tartanak számon. Peking ezzel egy jogi kiskaput zárna be, a hírre pedig vissza is vonták a tranzakciót.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.