Vádat emeltek a tajvani TSMC volt vezetőhelyettese ellen, Kínának játszott volna ki titkos adatokat

Tajvan még 2022-ben hozott olyan törvényt, ami szigorúan bünteti a nemzeti alaptechnológiához tartozó információk ellopását. Most először emeltek vádat valaki ellen az említett törvény alapján.

  • HVG

Vádat emeltek a tajvani ügyészek a chipgyártó TSMC egyik volt vezetőhelyettese ellen, aki állítólag 21 bizalmas dokumentumot másolt le azzal a szándékkal, hogy Kínának adja azt – számolt be róla a Tom's Hardware. A dolgot súlyosbítja, hogy a dokumentumok között van néhány olyan is, amely olyan technológiákat tartalmaz, amelyeket Tajvan nemzeti alaptechnológiának minősít.

Az ügyészek akár hét év börtönbüntetést is kérnek a Chen nevű férfira, akit május vége óta tartanak fogva.

A lap azt írja, az adatok Kínába juttatását állítólag sikerült kivédeni. A TSMC belső felügyeleti rendszerei szabálytalanságokat jeleztek, és a vállalat állítólag minden jogtalanul lemásolt dokumentumot visszaszerzett. A tajvani Legfelsőbb Ügyészség szóvivője szerint a sikertelen kísérlet ellenére az esetet továbbra is rendkívül jelentős ügyként tartják számon, mivel a maga nemében ez volt az első ilyen próbálkozás az adatok átjátszására.

https://hvg.hu/tudomany/20260702_globalis-memoriavalsag-ram-processzor-arak-samsung-micron-sk-hynix-per

A férfira állítólag akkor figyelt fel a hatóság, amikor egy másik kémkedési ügyben nyomoztak. Ennek középpontjában egy hongkongi férfi, Ting Hsziaohu állt, és úgy tartják róla, hogy a kínai Kommunista Párt utasításait követte. A kém többször is Tajvanra utazott, hogy ügynököket toborozzon és információkat gyűjtsön a sziget kritikus technológiáiról. Chent egy Huang nevű közvetítőn keresztül toborozta.

Ting 2026 elején meghalt, így végül soha nem emeltek vádat ellene.

Chen és Ting állítólag 2023 májusa és 2024 februárja között dolgoztak együtt azon, hogy egy félvezetők elemzésével foglalkozó kínai vállalatot alapítsanak. Chen számos javaslatot adott az ügylethez, köztük azt is, hogy a TSMC-től toborozzon dolgozókat a vállalathoz. Ennek keretében vitte haza a titkosnak számító dokumentumokat is, hogy azokat tanulmányozni tudja.

Tajvan még 2022-ben hozott olyan törvényt, ami szigorúan tiltja a nemzeti alaptechnológiához tartozó információk kijátszását. Ez a 14 nm-es gyártási technológiánál fejlettebb megoldásokra is kiterjed.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások