Nagy volumenben és széles betegkörön kezdte meg működését a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Kardiológiai Centrumának új sztereotaxiás robotrendszere. A június végén üzembe helyezett technológia Magyarországon egyedülálló módon teszi lehetővé a szívritmuszavarok robotasszisztált katéterablációs kezelését, miközben az oktatás és a kutatás számára is új perspektívákat nyit.
Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Kardiológiai Centrumát vezető Szili-Török Tamás professzor több mint 3000 robotasszisztált szívkatéteres beavatkozást végzett korábban a hollandiai Erasmus Egyetemen. Szegeden már az első hetekben húsz műtéten vannak túl, és várhatóan két hónapon belül elérik az ötvenedik beavatkozást. Ez nemzetközi összehasonlításban is jelentős teljesítmény, hiszen a nagy robotikus centrumok évente átlagosan mintegy 250 ilyen beavatkozást végeznek.
Az intézmény közlése szerint a Stereotaxis Genesis rendszer két nagy külső mágnes segítségével mozgatja a katéterbe épített apró mágneseket. A mágneses tér rendkívül finom szabályozásának köszönhetően a katéter milliméteres pontossággal irányítható a szívben. A technológia egyik legfontosabb előnye a nagyobb precizitás, amely gyorsabb és pontosabb katétervezetést tesz lehetővé. Emellett a robot által használt speciális katéterek rugalmasabbak, így kisebb a szívfal sérülésének, perforációjának kockázata.
Jelenleg a rendszert nagy pontosságú távirányított eszközként használják, de hosszabb távon a mesterséges intelligenciára épülő funkciók további lehetőségeket nyithatnak meg.
Az SZTE-n működő rendszer az első ilyen technológia Magyarországon. Világszerte még csupán 150 hasonló robot működik, ezért már most több hazai és külföldi szakember érdeklődik a szegedi tapasztalatok iránt.
A Kardiológiai Centrum célja, hogy a jövőben nemzetközi oktatási és képzési központtá váljon a robotasszisztált elektrofiziológia területén.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
(Cikkünk nyitóképén Stereotaxis Genesis rendszerrel műt Szili-Török Tamás, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Kardiológiai Centrumának vezetője. Fotó: SZTE)