Elkészült a világ legnagyobb papírrepülője

Szinte valamennyien hajtogattunk papírrepülőt gyerekkorunkban, és néztük, hogyan siklik át a szobán vagy hogyan esik le a földre a kertben. Olasz egyetemisták felelevenítették ezt a gyerekkori szórakozást, azonban jóval nagyobb léptékben. Húszméter szárnyfesztávolságú papírrepülőjük bekerült a Guinness-rekordok közé.

  • HVG

A valaha repült legnagyobb papírrepülőgépként kerül be a Guinness-rekordok közé a Pisai Egyetem repülőmérnök-hallgatóinak kreálmánya. A fiatalok hónapokon keresztül dolgoztak az óriási papírrepülőn, amelyet, stílusosan, Icarusnak neveztek el.

A repülőgép készítéséhez kizárólag papírt és ragasztót használtak, és ennek fényében még elképesztőbben hatnak a méretek. A repülő ugyanis hét méter hosszú, a szárnyfesztávolsága valamivel több, mint 20 méter. „Az egész azzal kezdődött, hogy két óra között, szinte viccből, papírrepülőket építettünk. Meg voltunk győződve arról, hogy a megfelelő módszerrel még egy darab papír is igazi mérnöki alkotássá válhat” – mondta a csapat egy nyilatkozatban.

Átlagos méretben egy papírrepülőgép elkészítése egyszerű. Csak néhány hajtogatásra van szükség ahhoz, hogy szárnyak legyenek a merev papírból, és egy jó dobás már gondoskodik is a szükséges lendületről. Húszméteres szárnyfesztávnál azonban a dolgok kicsit bonyolultabbá válnak. A papír a saját súlya alatt meghajlik, így a hosszú papírszárnyak elcsavarodnak. A páratartalom lágyítja a szerkezetet. Már egy kis egyensúlyhiánytól is előrebillenhet, leállhat vagy oldalra fordulhat a repülőgép alakú papírszerkezet, mielőtt elegendő felhajtóerőt szerezne. A diákoknak ezért az Icarust egy hagyományos vitorlázórepülőgépként kellett kezelniük – írja a ZME Science.

A repülőgép belsejében teljes méretű repülőgépszárnyakhoz hasonló gerendákat és bordákat készítettek, természetesen papírból. Hozzáadtak egy elülső élt, egy hátsó élt és egy farokrészt, amelyek célja a vitorlázórepülő stabilitásának megőrzése volt. A szárnyak belsejében méhsejt-szerkezetűre ragasztott papírelemeket használtak, ami drasztikusan növelte a merevséget anélkül, hogy felesleges súlyt adott volna a géphez. Az erősebb részekhez nehezebb papírt használtak, míg a vékonyabbakat kívülről borították. Összességében 300 kilogramm papírt és 60 kilogramm ragasztót használtak fel, bár a kész repülőgép mindössze 28,49 kilogrammot nyomott.

YouTube/Jakidale

A projekthez komoly tervezésre volt szükség. A csapat online szimulációkat futtatott, CAD-terveket készített, és két kisebb prototípust is megépített (Prometheus és Daedalus néven), mielőtt nekiláttak volna a végső modellnek. Összességében a feladat sokkal közelebb állt egy valódi repülőgép tervezéséhez, mint egy hagyományos, bár nagy méretekben történő papírhajtogatáshoz.

Az óriási papírrepülő végül Guinness-rekorder lett. A rekord hitelesítésének szigorú feltételei voltak: a repülőnek egy legfeljebb 3 méter magas platformról kellett indulnia, egyetlen embernek kellett kézzel indítania és legalább 15 méteres távolságot kellett megtennie a levegőben. Az Icarus végül simán, stabilan siklott a levegőben, és 59 méter távolság megtétele után ért lágyan földet. Megdöntötte a korábbi, 18,21 méteres szárnyfesztávolság-rekordot, amelyet még 2013-ban állítottak fel a németországi Braunschweigi Műszaki Egyetem hallgatói.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások