Tovább folytatják a kutatásokat az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet tudósai, hogy kiderítsék, milyen állapotok uralkodtak az univerzumban a létezése legkorábbi pillanataiban. Ehhez a szakemberek oxigénatomokat ütköztettek, amely során a partonok energiaveszteségét rögzítették.
A tudósok szerint ez a legkisebb eddig tanulmányozott nukleáris rendszer, amely ezt a tulajdonságot mutatja, és fontos annak megértésében, hogy mi történt az ősrobbanás utáni pillanatokban.
A partonok a nagy energiájú nagy energiával rendelkező kvarkokat és gluonokat jelentik. A kvarkok azok az elemi részecskék, amelyekből a szubatomi részecskék, például a protonok és a neutronok felépülnek, míg a glunok a kvarkok közötti erős kölcsönhatást közvetítő részecskéket takarja.
A kísérlet nem az ősrobbanást hivatott újra modellezni, hanem az az utáni pillanatokat. Ekkor a hőmérséklet még túl magas volt ahhoz, hogy protonok és neutronok keletkezzenek, ezért az anyag kvarkok és gluonok plazmájaként létezett.
A kvark-gluon plazmával végzett korábbi kísérletek arra utalnak, hogy az ősrobbanás után egymilliomod másodperccel, még rendkívül magas hőmérsékletek mellett is, az anyag nem gázként, hanem nagyon alacsony viszkozitású folyadékként viselkedett – írja az Interesting Engineering.
https://hvg.hu/tudomany/20260318_cern-nagy-hadronutkozteto-uj-reszecske-kutatas-vizsgalat
A kvark-gluon plazma tanulmányozásához a CERN tudósai nehéz atommagok, például ólom ütköztetésével állították elő ezt a plazmát. Egy 208 protont és neutront tartalmazó atommaggal a tudósok plazmacseppeket tudtak létrehozni, az ütközések eredményeként pedig nagy energiájú partonok szabadultak fel.
Bár a partonok nem érik el a detektort, amikor kilépnek a plazmából, sugárrá alakulnak, ami az energiaveszteségnek köszönhető. Csakhogy a fenti kísérlet során nem tudták az energiaveszteséget megfigyelni, ezért a tudósok úgy döntöttek, hogy más atomokkal próbálkoznak: oxigénnel és neonnal.
Az arXiv preprint szerveren található tanulmány szerint a kutatóknak ezen kísérletek során sikerült a partonok energiaveszteségét kikövetkeztetni.
A kutatók szerint az ősrobbanás utáni pillanatokban az univerzumban lévő anyag majdnem tökéletes folyadékként viselkedhetett, és csak később kezdtek el összeállni a protonok, neutronok és az anyag többi része.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.