A berlini IFA 2026 szakkiállításon bejelentett SleepLab személyre szabott hangélménnyel segít a felhasználóknak elaludni és jót aludni. A készülék az egyfajta meditációs-relaxációs hangtárként működő Calm szolgáltatás mellett kompatibilis többek között a YouTube, Spotify és Apple Music alkalmazásokkal. A zenék és hangok mellett akár az elalvást könnyítő légzőgyakorlatokkal is segít – mindezt anélkül, hogy közben a telefon képernyőjét kellene nyomkodni és figyelni.
Az eszköz természetesen használható szimpla zenehallgatáshoz is, ehhez érdemes tudni, hogy két 7,5 wattos hangszóró kapott benne helyet.
Az igazán érdekes újdonság a SleepLab Pro, ami fülhallgató, gyűrű vagy bármiféle kiegészítő viselése nélkül, 60 GHz-es radartechnológiával képes a gyártó szerint precíz alvásmonitorozásra, a pulzusszám és a légzés nyomon követésére, valamint az alvás négy szakaszának elemzésére. A rögzített adatokból egyszerű magyarázatokkal ellátott alvásriportot is készít.
Az Anker két újdonsága nemcsak éjjeli lámpaként funkcionál, hanem a világítással segített ébresztőóraként is: a korábban tudományosan már alátámasztott napfényhatás-szimulációval igyekszik segíteni a beállított időpontra természetes ütemben történő ébredést.
A gyártó fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a készülékbe nem véletlen nem került kamera, ahogy az is a magánszféra védelme mellett szól, hogy az alvás során rögzített adatok nem kerülnek a ki a netre, az elemzés magán az eszközön történik.
A kétféle verzióban érkező alvássegítő hangszóró megjelenési idejét és árát egyelőre nem közölte a vállalat.
Fülesnek áll a világ
A Berlinben zajló technológiai kiállításon alvástámogató fülhallgató is előkerült: a Sleep 4 és a Sleep 4 Pro szintén a gyors elalvást és a jó alvást segíti, miközben a külső zajokból minél többet igyekszik kiszűrni. A Sleep 4 Pro a gyártó szerint a világon először képes rá, hogy fülhallgatóként az okosóráknál ismert, zöld vagy piros fénye révén tetten érhető PPG technológiával, egyfajta optikai érzékelővel figyeli a szív tevékenységét, praktikusan az alvás közbeni pulzusszámot és a szívritmus-variabilitást (HRV).
Eközben az Anker BioSync néven emlegetett megoldása dinamikus hangzásbeállítással segít minden felhasználónak megtalálni személyre szabottan a minőségi alvást segítő hangokat.
Az érintőképernyős töltőtok és a vezeték nélküli töltés lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy ébresztőt állítsanak be, pihentető hangokat játsszanak le, és telefonjuk nélkül is nyomon követhessék az alvásukat.
Az Anker közlése szerint a Sleep 4 októberben, a Sleep 4 Pro pedig novemberben kerül piacra, egyelőre ismeretlen áron.
Semekkora. Kipróbáltuk a Soundcore A30 fülest, ami a külső, zavaró zajokat kiszűri, helyettük pedig olyanokat játszik be, amik nemhogy nehezítik, hanem kifejezetten könnyítik az elalvást. Annak is jól jöhet, aki mellett gyakran horkolnak.
Egy, ami mindent visz
Az IFA 2026-ra időzítette az Anker a márka átalakulásával kapcsolatos bejelentését is. 2011-es alapítása óta a a cég egy töltéstechnológiai vállalatból globális fogyasztói technológiai céggé nőtte ki magát, a legfrissebb adatok szerint a vállalat termékeit több mint 180 országban már 200 milliónál is többen használják.
A céghez köthető egyes termékkategóriák eddig más-más név alatt futottak: az Anker a töltéstechnológiára, a eufy az okosotthon-megoldásokra, a soundcore az audio- és szórakoztatóelektronikára, a SOLIX az energiamegoldásokra, az eufyMake pedig a kreatív eszközökre összpontosított. Ám a különféle megoldások egyre inkább egy nagy rendszerbe kapcsolódnak, ahogy az Ankernél fogalmaznak, eltűnőben vannak az egyes kategóriák közötti határok. Ezért aztán mostantól minden a legfőbb márkanév alatt fut tovább.
Közölték, az átállás fokozatos lesz. Az új termékek már az egy Anker márkanév alatt jelennek meg, a meglévő termékek pedig elnevezésükben idővel átkerülnek az egységes név alá. A garanciális feltételek, az ügyfélszolgálat és a szerviz változatlan marad.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.