Két évvel ezelőtt a vizsgált magyar weboldalak teljes látogatottságának még mindössze 0,01 százaléka érkezett olyan mesterségesintelligencia-alapú felületekről, mint a ChatGPT vagy a Gemini. 2026 nyarára azonban ez az arány már átlépte az 1 százalékot. Ez valamivel kevesebb mint két év alatt legalább százszoros növekedést jelent – állapította meg a JabJab Online Marketing 2026 harmadik negyedéves, AI Traffic Index című jelentése.
Az AI egyre több esetben hivatkozik konkrét weboldalakra, így közvetlenül is látogatókat küldhet a forrásként használt oldalakra.
A leglátványosabb növekedés a híroldalaknál tapasztalható. Az AI-felületekről érkező látogatottság az elmúlt négy hónapban hatszor-hétszer akkora volt, mint a megelőző időszakban. A felfutásban szerepet játszott a tavaszi országgyűlési választás miatt megnövekedett információigény, illetve az is, hogy májustól az AI-rendszerek válaszaiban több és hangsúlyosabb hivatkozás jelent meg.
Többet vesz, mint amennyit ad
A látványos növekedés mögött ugyanakkor egy jóval kedvezőtlenebb folyamat is kirajzolódik. A vizsgált magyar weboldalak hagyományos, ingyenes keresőből érkező forgalma csökken, és ezt az AI-felületekről érkező látogatók egyelőre nem képesek ellensúlyozni. A 2026. április és július közötti időszakot az előző év azonos hónapjaival összevetve az AI-ból származó pluszforgalom mindössze 4,7 százalékát fedezte a keresőkből elveszített látogatottságnak.
Ez azt jelenti, hogy miközben az AI egyre több látogatót küld tovább, összességében még ennél is több potenciális kattintást tart a saját felületén. A felhasználó sokszor már az AI által összeállított válaszból vagy a keresési találatok között megjelenő AI-összefoglalóból megkapja a szükséges információt, ezért nem feltétlenül nyitja meg az eredeti weboldalt. Pedig a források ellenőrzése továbbra is fontos eszköze annak, hogy elkerüljük az AI eszközök időnként hibás összegzéséből fakadó hibás tudást.
A híroldalak kapják a legtöbb látogatót, mégis ők lehetnek a legnagyobb vesztesek
A JabJab jelentése rámutat, hogy egyes területek között jelentős különbségek vannak. A piactereknél az AI-ból érkező látogatók aránya már megközelítette az 1,6 százalékot, az elektronikai webáruházaknál az 1,4 százalékot, a telekommunikációs oldalaknál pedig az 1,1 százalékot. A szállásközvetítő oldalak egyelőre a kedvezőbb helyzetű szereplők közé tartoznak, náluk az AI-forgalom emelkedése mellett a keresőkből érkező látogatottság nem esett vissza olyan látványosan, mint több más vizsgált kategóriában.
A híroldalak helyzete ezzel szemben különösen ellentmondásos. Bár abszolút értékben ezek kapják az egyik legnagyobb látogatottságot az AI-felületekről, a hagyományos keresőforgalmuk az elemzés szerint csaknem megfeleződött, amit az AI erősödése csupán kis részben tudott kompenzálni.
https://hvg.hu/360/20260428_hvg-ai-ujsagiras-mesterseges-intelligencia
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.