A Teheránnal szövetséges Hezbollah mozgalom nem sokkal a februárban indult izraeli-amerikai akciók után fokozta támadásait zsidó állam ellen. Izraeli katonák harcolnak Dél-Libanonban, a két ország vezetése pedig rendszeresen egyeztet a Hezbollah lefegyverzéséről, amit a bejrúti kormány is szorgalmaz.
És hogy mit gondol a libanoni társadalom? Aligha van erre egységes válasz, de árulkodó jelek azért találhatók váratlan helyeken, például a Netflix legfrissebb nézettségi statisztikáiban is. A friss adatok alapján a libanoni emberek legalábbis kíváncsiak az izraeli nézőpontra: az ötödik évad megjelenésével az országban első helyre ugrott a Fauda című sorozat. A produkció egy miszta'arvim-egység, azaz az izraeli rendvédelmi erők arabok közé beépülő terrorelhárítóinak akcióit és magánéletét viszi képernyőre, alapvetően fikcióként, de rengeteg valós tapasztalatra és megtörtént eseményekre támaszkodva.

A Háárec izraeli napilap tudósítása szerint nem is olyan régen még felháborodást keltett volna, ha valaki olyan izraeli sorozatot néz, izraeli színészekkel főszerepben, amely javarészt a zsidó állam szemszögéből mutatja be a közel-keleti konfliktusokat. Bár a tabu valamelyest enyhült, ilyesmiről a nyilvánosságban most sem igazán beszélnek. A cikkben megszólaltatott helyiek szerint egészen biztos, hogy a Fauda nézői közül nem mindenki Izrael-barát, egyszerűen arról lehet szó, hogy
a streamingtechnológia áttört bizonyos gátakat: anélkül is lehet sorozatokat nézve tájékozódni – otthon, négy fal között, tévén, számítógépen vagy akár telefonon –, hogy ezt fel kellene vállalnia az embernek környezete előtt, amiből ott akár baj is lehet. Helyette mindenki megnézheti, amire kíváncsi, aztán eldöntheti maga, miről mit gondol.
A Háárec felidézi, tavaly nyáron Libanonban kampány is indult azért, hogy a Netflix tegye elérhetetlenné helyben a Faudát. Ez végül nem ért célt.
A helyzet különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a Fauda új, ötödik évada közvetlenül a 2023. október 7-i mészárlás utáni időkben játszódik, amikor a Hamász Izrael történetének legnagyobb terrortámadását hajtotta végre.
https://www.youtube.com/watch?v=tDKXX3j1lIg
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.