Régóta mondogatják már a szakemberek, hogy az otthoni energiatároló rendszereknek milyen fontos szerepük lehet az elektromos hálózat működésében, erre pedig most kiváló példaként szolgál az, ami Kaliforniában történt.
Az Interesting Engineering beszámolója szerint szeptember 9-én súlyos hőhullám sújtotta Kalifornia államot. Az egyszerre működő légkondicionálók óriási fogyasztási kiugrásokat eredményeztek, főként a délutáni, esti órákban. Hogy ez mit jelent, azt az idei nyár után valószínűleg egyetlen olvasónknak sem kell elmagyarázni.
A terhelés miatt két cég, a Tesla és a Surun úgy döntött, hogy összehangolja működését, hogy mintegy 580 megawattnyi villamos energiát tápláljon be a kaliforniai háztartásokban felszerelt akkumulátorokból. Az esemény során több mint 140 ezer ilyen akkumulátor működését hangolták össze mintegy három órán keresztül.
A műveletben összesen 110 ezer darab Tesla Powerwall vett részt, míg a Surun 30 ezer egységgel járult hozzá az energiakrízis enyhítéséhez. Előbbi nagyjából 517, utóbbi körülbelül 63 MW-ot jelentett.
https://hvg.hu/tudomany/20260803_energiakrizis-okostelefon-toltese-mobilhasznalat
A lap szerint ez volt a valaha feljegyzett legnagyobb lakossági „virtuális erőmű” kisütési esemény, amely elegendő villamos energiát szolgáltatott ahhoz, hogy Kalifornia Sacramento megyéjének minden otthonát egyszerre lássák el árammal. Ez körülbelül 1,5 millió fő igényének kielégítését jelentette.
A hirtelen fellépő csúcsterhelés kezelésére szolgáló, földgázzal működő erőművek jellemzően 50–250 megawatt teljesítményt állítanak elő. A lakossági garázsokban tárolt energia felhasználása üzemanyag-égetés nélkül, sikeresen helyettesített két-három teljes léptékű erőművet.
Az Interesting Engineering szerint a műveletnek anyagi haszna is volt. Az otthoni akkumulátorok integrálása mérsékli a nagykereskedelmi árak kilövését a szélsőséges hőség idején, és segít megelőzni az áramkimaradásokat anélkül, hogy új távvezetékeket kellene telepíteni. Nem mellesleg: a háztulajdonosok pénzt is kapnak azért, hogy megosztják az akkumulátorukban tárolt energiát.
https://hvg.hu/tudomany/20260622_napelemes-kerites-zoldenergia-napenergia-elektromos-aram
A The Brattle Group energetikai tanácsadó cég jelentése szerint a virtuális erőművek bővítése akár 206 millió dolláros nettó megtakarítást is eredményezhet Kalifornia villamosenergia-fogyasztói számára 2028-ig. Ez jelenlegi árfolyamon 64,9 milliárd forintot jelent.
A történet további érdekessége, hogy egy nappal később a Southern California Edison nevű vállalat akkumulátorai tápláltak vissza áramot a hálózatba. Ekkor 140 MW teljesítmény jött számításba. Ha mindkét esemény ugyanazon az éjszakán történt volna, a teljes visszatöltés meghaladta volna a 720 megawattot.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.