10 000 új repedés van a Hold felszínén, és ez nagy baj

Kutatók szerint a Hold folyamatosan zsugorodik, és bárhol, bármikor lehet újabb holdrengés, vagy kialakulhat egy törésvonal.

  • HVG

A Hold alapvetően békésnek tűnik, ám közelebbről megnézve aktív törésvonalak vannak a felszínén. Mindez komoly probléma lehet a jövőbeni küldetések számára, a megjelenésük és viselkedésük ugyanis váratlanabb lehet, mint azt a tudósok korábban gondolták.

A The Planetary Science Journal című tudományos folyóiratban megjelent publikáció szerint a kutatók több mint 10 000 fiatal törésvonalat azonosítottak a Hold felszínén. A kutatócsoport a NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) űrszonda kamerája által készített felvételeket elemezték. A munka során azokra a hosszú, íves képződményekre összpontosítottak, amelye az égitest zsugorodása során keletkeznek. Az elemzés alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Hold sugara az elmúlt 400 millió évben körülbelül 45 méterrel csökkent.

A Smithsonian National Air and Space Museum kutatói szerint ez a fajta változás nem egyedüálló a Hold esetében, hasonló zsugorodáson megy keresztül a Merkúr is. Ám mivel a Hold felszíne egyetlen, összefüggő buroknak tekinthető, bárhol, bármikor bekövetkezhet egy holdrengés, valamint új törésvonalak jelenthetnek meg.

A NASA tudósai szerint a Hold azért zsugorodik, mert épp lehűl. Mint ismert, a Hold akkor keletkezett, amikor egy hatalmas objektum a Földnek csapódott, ez pedig forró törmeléket lövellt az űrbe.

A korábbi mérések szerint a holdrengések olyan közel vannak a törésvonalakhoz, hogy a kettő közötti összefüggés egyértelműnek tűnik. Mindez nem túl jó hír az Artemis-küldetésekre nézve, a lehetséges leszállóhelyek közül ugyanis több is rendkívül közel lehet egy esetleges holdrengés epicentrumához.

Az, hogy a rengések előrejelzése még a Földön sem kivitelezhető, meglehetősen rossz hír, arról nem is beszélve, hogy a két égitest között van egy fontos különbség. A Föld litoszférája egy 15 lemezből álló „mozaik”, és a rengések 90 százaléka a lemezek határára összpontosul. Ehhez képest a Holdat egyetlen kéreg alkotja, vagyis bárhol kialakulhat rengés, vagy egy újabb törésvonal – írja a Gizmodo.

A NASA szerint az Artemis-küldetések megtervezésekor érdemes lehet ott landolni, ahol vastagabb a kéreg, ott ugyanis jellemzően kevesebb a törésvonal, így ezek a régiók stabilabbak lehetnek másoknál.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Hozzászólások