Sam Altman 13 gombos billentyűzeteket ajándékozott a Samsungnak

Egy 13 gombos billentyűzet meglehetősen fura ajándék. Mégis ilyenekkel lepte meg a Samsung vezetőit az OpenAI első embere, Sam Altman egy október végi látogatás során. Persze ez a billentyűzet nem egészen olyan, mint amilyenre egy átlagos felhasználó gondol. Egyfajta jelképe a jövőnek.

  • HVG

Nem érkezett üres kézzel Sam Altman arra a zárt körű stratégiai megbeszélésre, amelyen arról értekeztek a Samsung vezetőivel, hogyan alakíthatja át a mesterséges intelligencia a vállalkozásokat a következő évtizedben. Az OpenAI vezére érdekes ajándékot is hozott magával a vállalat néhány vezetőjének: az OpenAI Codex Micro billentyűzetét.

Egy mindössze 13 gombos eszközről van szó, amely 230 dollárba (nagyjából 75 ezer forintnak megfelelő összegbe) kerül, pontosabban került az OpenAI hivatalos áruházában, ugyanis már minden darabja gazdára talált. A Codex Micro az OpenAI első hardvertermékeke, amelyet a mechanikus billentyűzetekre szakosodott Work Louderrel együttműködve fejlesztett. Egy hagyományos billentyűzettel ellentétben ez az eszköz nem szövegek begépelésére készült, hanem az OpenAI kódoló ágensének, a Codexnek szánt parancsok kiadására, a feladatok előrehaladásának figyelésére és az eredmények módosítására tervezték.

A 13 mechanikus kapcsolón kívül egy joystick, egy forgókapcsoló és érintőszenzorok találhatók rajta. A gombok és a joystick arra szolgálnak, hogy a fejlesztők közvetlenül irányítsák az OpenAI Codex kódoló és feladatvégző ügynökeit. Gyakran használt parancsokat is hozzárendelhetnek adott billentyűkhöz, elfogadhatják vagy elutasíthatják a mesterséges intelligencia által javasolt kódmódosításokat, és egy gombnyomással elindíthatnak hangbevitelt vagy beszélgetést. A joystick olyan feladatokat kezel, mint a kód áttekintése és a hibák kijavítása. A forgókapcsoló szabályozza, hogy a mesterséges intelligencia milyen mélyrehatóan gondolkodjon el egy problémán. A felhasználók beállíthatják, hogy gyors feldolgozást végezzen egyszerű feladatokon, vagy részletesebb érvelést alkalmazzanak összetettebb feladatokhoz. A LED-es visszajelzők pedig vizuálisan mutatják, hogy mikor mit csinálnak az autonóm mesterséges intelligencia ügynökök.

Az ajándék kiválasztása persze nem véletlen: betekintést nyújt abba, amiről Altman az OpenAI számítógépes interakció jövőjéről alkotott víziójaként beszélt a Samsung-vezetőknek. Ez a billentyűzet azt az elképzelést tükrözi, hogy az embereknek talán már nincs szükségük teljes értékű billentyűzetre egy olyan világban, ahol hangutasításokkal és mesterséges intelligenciával kommunikálhatnak a számítógépekkel. Az eszköz segíthet a felhasználóknak a Codex gyorsabb kezelésében – idézi a The Korea Times Altmant.

Bár az OpenAI még nem erősítette meg további termékterveit, számos eszközről hallani, beleértve egy kamerába ágyazott okosotthoni hangszórót, amelyet a korábbi Apple-tervezővel, Jony Ive-val közösen fejlesztenek, valamint mesterséges intelligenciával működő szemüveget és fülhallgatót. Ezen eszközök némelyike ​​üzleti lehetőségeket is teremthet a Samsung Electronics számára, a bennük lévő alkalmazásprocesszorok miatt. A Samsung az egyik kulcsfontosságú beszállító ezen a piacon. (A vállalatok a találkozót követően nem jelentettek be újabb chipszállítási megállapodásokat.)

A kerekasztal-beszélgetésen Altman azt is hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia bevezetése önmagában nem elég a tartós versenyelőny biztosításához. „A versenyelőny abban rejlik, hogyan használjuk a mesterséges intelligenciát a gyorsabb mozgáshoz, jobb termékek fejlesztéséhez és a versenytársak előtt maradáshoz” – mondta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások