szerző:
techline.hu

A Windows 7-ben akadnak kissé elrejtett, vagy legalábbis kevésbé szem előtt lévő funkciók.

A Windows 7-ben akadnak kissé elrejtett, vagy legalábbis kevésbé szem előtt lévő funkciók. Azt például bizonyára mindenki tudja, hogy a rendszerhez letölthetők témák, amelyekkel megváltoztathatjuk például az Aero felület színeit és persze a háttérképet is, ráadásul a rendszer képes a háttérképek automatikus cseréjére is a témákon belül.
Azt viszont kevesebben tudják, hogy a Windows 7-hez letölthetünk dinamikus témákat, amelyek ugyanezt tudják, csak éppen a háttérképeket az internetről töltik le, RSS feed alapján. A funkció tehát a rendszer része, használata pedig pont olyan, mint a többi témáé, vagyis letöltjük, duplán kattintunk rá, és ezzel használatba is vettük. Aki szeretne ilyen Windows 7 témákat letölteni, a legegyszerűbben magától a Microsofttól szerezheti be ezeket is. A cég Windows 7 themes oldalán ugyanis külön kategóriában gyűjtik az ilyen összeállításokat, amelyeket erre a linkre kattintva érhetünk el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Letartóztattak több embert, aki kapcsolatban állt a párizsi késelővel

Letartóztattak több embert, aki kapcsolatban állt a párizsi késelővel

Apró közúti torpedó lett Bulgária első saját villanyautója

Apró közúti torpedó lett Bulgária első saját villanyautója

Kim Dzsong Il kedvenc rendezőjének filmjét is bemutatják Budapesten

Kim Dzsong Il kedvenc rendezőjének filmjét is bemutatják Budapesten

Tóta W.: Nem tart ez örökké

Tóta W.: Nem tart ez örökké

„Lesz még Magyar Köztársaság” - Bródy János dalban értékelte a választást

„Lesz még Magyar Köztársaság” - Bródy János dalban értékelte a választást

Palkovicsék felokosítják a magyarokat a mesterséges intelligenciából

Palkovicsék felokosítják a magyarokat a mesterséges intelligenciából