Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Eddig csupán egymillió szerencsés felhasználó tesztelhette, mától azonban mindenki számára nyitva áll a Google Music.
Eddig csupán egymillió szerencsés felhasználó tesztelhette, mától azonban mindenki számára nyitva áll a Google Music. Kivéve persze nekünk, hiszen Magyarországról a régi jó szokás szerint nem elérhető a szolgáltatás. Jelentsen némi vigaszt, hogy máshonnan sem: egyelőre csak az USA polgárai élvezhetik az ingyenes, zenemegosztó- és felhő szolgáltatásait.
A Music folyamatosan beleépül majd a cég egyéb szolgáltatásaiba (például G+), a felhasználók maximum húszezer zeneszámot tölthetnek fel, ezeket ingyenesen hallgathatjuk mobil (Androidos) eszközeinken. Letölteni persze nem tudjuk majd (csak pénzért). A művészeknek jó hír, hogy piactár gyanánt is használhatják majd a GMusic-ot: feltöltött dalaiknak saját árat szabhatnak meg (persze lehet ingyenes is), a Google 30%-ot vesz majd le magának minden eladásból, ami egyáltalán nem rossz, sőt jobb, mint amennyit a producerek/menedzserek és lemezkiadók ajánlani tudnak. A Google partnerei a zeneszolgáltatásban pillanatnyilag az Universal Music Group, EMI, és Sony Music Entertainment, a Warner várhatóan később csatlakozik.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.