„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Bár hajlamosak vagyunk azzal hitegetni magunkat, hogy mindent megkaphatunk, az IT termékek esetében ez sajnos nem igaz.
Bár hajlamosak vagyunk azzal hitegetni magunkat, hogy mindent megkaphatunk, az IT termékek esetében ez sajnos nem igaz. Illetve igaz, abban az esetben, ha Japánban élünk. A legtöbb újdonság ugyanis ott jelenik meg, és sok esetben (piaci és üzleti megfontolások miatt) ez így is marad. Könyveket lehetne megtölteni azokkal az IT eszközökkel, melyekről európai vagy az USA-ban élő vásárlók még csak nem is hallottak, miközben a felkelő nap országában mindennapos eszközöknek számítanak.
Ezekből az eszközökből válogattunk most, a legtöbb természetesen telefon (kedvencünk a vízálló Fujitsu Windows 7.5 táblagép), de komoly szerkezetnek tűnik a kamerával felszerelt, USB-ről tölthető fültisztító pálcika is. A nyertes kétségtelenül a hagyományos telefon-dokkoló-iPhone kombó, a „fogalmunk sincs, mi lehet ez” kategória győztese pedig a tükörfordításban „Beauty Voice Trainer” nevű szerkezet, amit a szánkba is tehetünk, énekelhetünk is bele, PC-re is kapcsolhatjuk - de sajnos fogalmunk sincs, mire szolgálhat…
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.