Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A szerdai összefoglalót szokásunkhoz híven igyekszünk érdekes hírekkel kezdeni.
A szerdai összefoglalót szokásunkhoz híven igyekszünk érdekes hírekkel kezdeni. Így például azzal, hogy megszűnik az olasz Wikipedia. Hasonlóan döbbenetes hír, hogy a Google Pluszt éppen a Google vezetői nem használják.
Azért a jó hírekből is jutott mára: újraéled a Kazaa iOS kliense, jön a wifinél is gyorsabb WiGig, már a fejlesztőknél az iOS 5 GM és az OS X 10.7.2 GM, és 10 perc alatt töltődik fel a DoCoMo mobilja.
A napi érdekességek között említhetjük, hogy mindössze virtuális sör volt a fizetség annak idején a Linuxért, illetve mutattunk egy HD videofelvételek készítésére is képes karórát. Annak is utána jártunk, miért szeretik a hírességek az Internet Explorert, akit pedig érdekel az Apple iPhone 4S, az új iPodok és az iOS 5 bejelentése, az alábbi linken megnézheti annak videóját is.
A végére pedig két tipp: az egyik segít, hogy ellazuljunk kicsit a számítógép előtt, a másik pedig azoknak jöhet jól, akik bootolható ISO képfájlt szeretnének készíteni egy korábban lementett Windows telepítőkészletből.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.