szerző:
techline.hu
Tetszett a cikk?

Idén is várnak minden érdeklődőt a hazai játékfejlesztés legfontosabb seregszemléjére és szakkonferenciájára, a Game...

Idén is várnak minden érdeklődőt a hazai játékfejlesztés legfontosabb seregszemléjére és szakkonferenciájára, a Game Developers Forumra, amelyet február 8-án rendeznek meg. A találkozó, az előadások és a szakmai eszmecserék helyszínei idén a Cinema City (Arena Plaza) mozitermei lesznek.

Bár a GDF 2012-t elsődlegesen a játékfejlesztők vagy a játékfejlesztés gondolatával kacérkodó fiatalok legjelesebb eseményének szánják a szervezők, a rendezvény napját, 2012. február 8-át akkor is érdemes pirossal bekarikázni, ha szimplán játékosként venne részt rajta az ember. Az előadásokról ugyanis hasznos és érdekes tapasztalatokkal gazdagodva távozik majd, ráadásul megérti, mennyi munka fekszik abban a játékszoftverben, amit megvásárol. A látványos nagytermi előadások, illetve a kiállítótér izgalmas bemutatói mellett nem feledkezhetünk meg a szakmai workshopokról sem, amelyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy az érdeklődők komolyabban elmélyedjenek egy-egy témában a kerekasztal-beszélgetések során.

Idén az előadásokat az indie és a mobil platformokra történő fejlesztés témakörei köré csoportosították, de a 3D-s modellezés iránt érdeklődők és a progresszív, innovatív technológiák rajongói is megtalálják majd számításukat. Az elmúlt években olyan világhírű fejlesztők képviseltették magukat a többek között játékdizájnnal, technológiával, mobil játékplatformokkal kapcsolatos kérdéseket is boncolgató rendezvényen, mint az Epic Games, az IO Interactive, vagy épp a Crytek.

A magas szakmai színvonal idén is adott, hiszen a programot a Nintendo indítja: Edvi Tímea a mozgásérzékelős kontrollerek sokoldalúságáról, újszerű felhasználásáról tart előadást. A Nemesys Games vezetője, Józsa Szabolcs arról beszél majd, hogyan építette fel saját játékfejlesztő stúdióját, hasznos tanácsokat adva a kezdő játékfejlesztőknek és a játékipar leendő John Carmackjainak. A Nemesys játékdizájnere, Zach Zebrowski előadásán megismerhetjük a független játékfejlesztés és a mobilplatformokra történő portolás buktatóit és praktikáit is, Fekete Zsombor „Játékosítás a gyakorlatban” címmel tart előadást, Trencsényi Józseftől, az Artex vezető programozójától pedig az indie játékfejlesztésről, annak finanszírozásáról, terjesztéséről és marketingjéről hallhatunk. Rátai Dániel, a játékipart és a 3D tervezést, az oktatást és a művészetet egyaránt forradalmasító Virtual Reality Kit alkotója a Leonar3Do-t mutatja be az Aréna mozitermében, amely a 3D szemüveggel megtekinthető prezentáció után ki is próbálható a helyszínen.

Természetesen idén sem maradhat el a kerekasztal, ahol az érdeklődők a játékfejlesztőkat faggathatják.

Az előadások, beszélgetések mellett persze maga a játékvilág is képviselteti magát, játszani, vásárolni is lehet a legnagyobb konzolok legújabb címeivel az előadások közötti szünetben: Nintendo Wii és XBOX 360 konzolok nyújtanak gyors kikapcsolódást, illetve lehetőséget arra, hogy a legújabb címeket próbálhassuk ki.

A GDF idén a Mobile Developers Day-jel és az ICT Day-jel egy napon, egy helyszínen kerül megrendezésre, így az érdeklődök több "legyet" üthetnek egy csapásra: a jeggyel mindhárom rendezvény előadásai látogathatóak!

A Game Developers Forum részletes programja itt található!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!