szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az ország első GPS-es flottakövető rendszerét megalkotó családi cég hamar növekedési pályára állt, ami nem várt probléma elé állította a tulajdonosokat. Fel kellett ismerniük, hogy hiába szeretnének minden folyamatot maguk ellenőrizni, ezt el kell engedniük, ha nem akarnak a további fejlődés gátjává válni.

Szabó András 1998-ben fejlesztette le az első magyarországi GPS-es flottakövető rendszert, a Trackstar.hu-t. Majd néhány év múlva egy egyetemi baráttal, Póka Balázzsal közösen megalkották az iTrack alapjait. Az iData Kft.-t édesapjával Szabó Lajossal együtt alapították, aki több évtizeden át műszaki igazgatóként kutatásfejlesztéssel és gyártással foglalkozott. A cég fő termékének számító iTrack egy olyan rendszer, ami a lopásvédelem és a flottakövetés előnyeit egyesíti, alacsony költségek mellett. Szabó András tavaly elnyerte az Év Fiatal vezetője díjat.

A sorozat korábbi részei

Amikor egy cégvezető, nem tehet mást, mint kockáztat – Boros József, a Tensi ügyvezető igazgatója

„Az uniós pályázatok túl kényelmessé teszik a vállalkozásokat” – Vértes Gábor, a Pauker Nyomda alapítója

Nem szabad a fogyasztókat hülyének nézni – Lénárd András, az Igazi Csíki Sört gyártó cég vezetője

Klónozás helyett: megoldások munkaerőhiányra – Boldizsár Zoltán, a Service4You Hotel társtulajdonosa, ügyvezető igazgatója

"Nem kell mindig jól dönteni, elég a hibákból tanulni" – Balogh Péter, az NNG társalapítója, angyalbefektető

„Aki egyszer megtapasztalta, nem akar mérés nélkül döntéseket hozni” – Mészáros Zsolt, a Mérés Kft. ügyvezető-alapítója

Aki megmutatja, mit gondol önről a web – Szekeres Péter, a Neticle ügyvezető-alapítója

Fontos, hogy vállaljuk korábbi döntéseinket – Gódi Attila, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója

Bor, mámor, IT – az iwiw alapítói a Balatonnál építenek új IT-fellegvárat – Szabó Tamás a Virgo Systems regionális IT-igazgatója

Polgárháború és leégett raktár sem állította meg a fehérvári sikercéget - Tibor Dávid a Masterplast vezérigazgatója

hvg.hu: Cégvezetőként mi az, amit ma már máshogy csinálna?

Szabó András: Informatikus végzettségem van, gyerekkorom óta foglalkozom programozással. Cégünk gyors fejlődésnek indult, ami olyan kihívások elé állított, amire nem voltam felkészülve. Egyszerűen nem tudtam megfelelő módon felmérni, kezelni a kollégák közti vitákat, nézeteltéréseket, hogy kinek adjak igazat, hogyan rendezzem ezeket az ügyeket. Több ilyen szituáció is volt, és az akkori tudásommal nem biztos, hogy a megfelelő döntéseket hoztam. Azonban ha lehetőségem lenne, sem csinálnék másképpen semmit, még ha ma már nyilvánvalóan látszik is, hogy egy-egy döntés nem volt megfelelő az adott helyzetben. Utólag ugyan már jól látjuk a következményeket, azonban azt nem, mi történt volna, ha másképp döntünk. A hibák elengedhetetlenek a tanulási folyamathoz. Ma már nem esne nehezemre hasonló helyzetek megoldása.

hvg.hu: Volt-e olyan pillanat, amikor úgy érezte feladja?

Sz. A.: Az alkalmazottak közti feszültséget és problémát a cég váratlan növekedése hozta magával. Nem ez volt a terv, vagy legalábbis nem ilyen ütemben. Többen voltunk tulajdonosok, mindannyian mérnök lelkületűek, akik jól értenek a szakmájukhoz. A szakértelmünk azonban egy idő után kezdett átcsapni túlzott önbizalomba, és kialakult egy olyan érzés, hogy bármit meg tudunk oldani. A növekedéssel nagy lett a kihívás, és az operatív elintéznivalók mellett mindig akadt legalább három rendszerszintű probléma. Ezeket beütemeztük, hogy mondjuk az év végéig megoldjuk. Aztán év végére adódott három újabb probléma, a következő évben pedig még öt, amik mindig ott voltak, csak a növekedéssel ezek látótérbe kerültek. Ez egy nehéz időszak volt, ami kezdett kilátástalanná válni. Három év után rájöttünk, hogy már rég a managementet kéne építeni, mint hogy minden problémát mi magunk próbálunk megoldani. Még a rendszergazda is én voltam. Három-négy évig tartott, mire felállt a megfelelő menedzsment.

iData Kft.

hvg.hu: Mit vár a következő fél évtől?

Sz. A.: Van több olyan termékünk, amit korszakalkotónak lehet nevezni, mint a speciális üzemanyag-kontrollunkat, mely sokak szerint Magyarország legpontosabb rendszere. Vagy az olyan visszaéléseket listázó iTrack Vizsla, mint a sebességtúllépés, késés, üzemanyagfogyás, vagy bármilyen egyéb tevékenység, szinte minden mért adatról tudunk kimutatást készíteni. A közeljövőben szeretnénk még egy-két ilyennel kijönni. Ezzel párhuzamosan szeretnénk Magyarországon kívül is megjelenni, jelenleg ennek az előkészítése zajlik. Most érkeztünk el arra a pontra 3-4 év után, hogy a menedzsment megszilárdult, és elkezdhetjük a külföldi terjeszkedést felturbózni. Nem lesz könnyű, mert rengetegen vannak a piacon, de a mi előnyük pont az, hogy rugalmas és személyre szabható szolgáltatást nyújtunk, és szűk piaci igényeket próbálunk kiszolgálni. Nagyon szeretjük az olyan területeket, amit mások már feladtak, például a megbízhatóan működő üzemanyagkontroll rendszer. Véleményem szerint olyan rendszerrel lehet tartós sikert elérni, mely az egyedi igények szerint jól alakítható, rugalmas megoldásokat kínál.

Profi vezérkar

A professzionális menedzsment jelenléte egyszerre több ponton is támogatja egy cég működését. Az átgondolt, optimalizált és rugalmas szervezéssel nemcsak a fennakadás nélküli működést teszi lehetővé, hanem azt is, hogy a működés során adódó kérdések és problémák megválaszolására, megoldására legyen tartalék – vagyis ehhez az időt, energiát ne a munkafolyamatokból kelljen kivenni. Ezt ugyanis a cég profitja sínylené meg, ha nem is az adott évben, de középtávon bizonyosan látható és érezhető lenne – mondja Kristóf Györgyi, interim menedzsment specialista.

Ám mindeközben nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a menedzser nem elsősorban vállalatot vagy folyamatot, hanem mindenekelőtt embereket, és azok hatékony együttműködését menedzseli. Különösen a gyors növekedés fázisában jelentkezhetnek olyan, az alapítók által előre nem látható problémák, melyekkel egy rutinos menedzser rendszeresen találkozik. Kezelésükre, sőt a bennük lévő esetleges potenciál kiaknázására akár több megoldást is ismer. Nem mindegy, hogy ezek a problémák mennyi ideig göngyölődnek együtt a működéssel – jelentőségük néha felülírhatja az üzleti kérdések fontosságát, ezt pedig már maga a vállalkozás sínylené meg.

Egy folyamat, ha volumenében növekszik – esetünkben szerencsére nő – már nem ugyanaz a folyamat, nem egyszerűen csak a kisebbnek a többszöröse. Nem lesz mindig idő arra, hogy mindent mindenkivel megbeszéljünk, mint a cég indulásakor, a hőskorban. Ehelyett professzionális menedzsmenteszközökkel, melyekhez tapasztalat és tudás társul, lehet koordinálni vagy megoldani, szükség esetén kivédeni az adódó helyzeteket. A rutinos és gyakorlott menedzsernek mindezeken túl a felelősségek és a döntések kockázatos terepén is hatalmas a rutinja, vagyis, gyors és eredményes tud lenni akkor is, ha nagy a tét.

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

Duma Aktuál: Az Árpád-ház a nyomába sem ér az LMP elnökségének

Duma Aktuál: Az Árpád-ház a nyomába sem ér az LMP elnökségének

Felújításra hivatkozva kitették a jazzfesztivált a Szente Vajk vezette új Erkel Színházból

Felújításra hivatkozva kitették a jazzfesztivált a Szente Vajk vezette új Erkel Színházból

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást