Lassan tetőzik a véleményözön Bajnai-fronton. E rovatban is sokan megmondták, szerintük az ügyben mi frankó, és mi nem. Van, aki úgy véli, sikerülhet, a másik kételkedik, a harmadik óvatos, a fenntartásait hangoztatja. Tudom, nagy közhely, de most az a helyzet, hogy mindegyiküknek igaza van. Irodalmi mankóhoz nyúlva: „A keleti filozófia szerint belefogni sem érdemes. A nyugati szerint a vállalkozást siker koronázza. A kelet-európai szerint meg kell próbálni, de tudni kell, hogy veszteni fogunk.” Valahol ez a helyzet a demokratikus alternatíva körül is. Bármilyen reménytelennek, sziszifuszinak tűnik is, bele kell vágni, s úgy harcolni, mintha nyerhetnének. S ha így tesznek, akkor tán még az is megeshet, hogy tényleg győznek. De még akkor is ott a kérdés, hogy mit kezdenek a győzelemmel?

Nem akarnám terjengősre venni, Bajnai-ügyben kifejtettem már, mit és hogyan kéne, felfogásom változatlan. Arról, ami azóta történt: a három baloldali parlamenti párt burkolt vagy nyílt idegességgel, ingerültséggel fogadta Bajnai színre lépését. Az MSZP-t, mely az időközi sikereitől megittasodva lassan elhiteti magával, hogy egyedül is nyerhet, rémülettel tölti el a tény, hogy megszerveződhet egy, tőle független, akár középpárti méretű erőközpont. Gyurcsány hisztériásan besértődött attól, hogy Bajnai nélküle képzeli el a jövőjét, hogy határozottan távolságtartó vele szemben. Az LMP pedig azért tarthat Bajnaitól, mert bár „az elmúlt nyolc év” (sőt, az ő szemükben az elmúlt húsz év) embere, de Gyurcsánnyal szemben mégis hiteles, sőt népszerű tudott maradni. Azon kívül mindhárom párt tudja: Bajnai kemény vetélytársuk lehet a tényleges és potenciális szavazók, a párthívek és bizonytalanok vokspiacán.

Hát még milyen idegesek lesznek, amennyiben Bajnai megfogadja Seres kolléga tanácsát (amit jómagam is többször elmondtam), hogy „Ha Bajnai nem hoz létre új szervezetet, csak ráül a létezőkre, akkor nem a vezetőjük lesz, hanem a túszuk marad. Az igazi változáshoz nemcsak Orbán haveri und államkapitalista modelljét kell leküzdeni, hanem bal- és jobboldali szocialista ellenzékét is.” Így van. Egy Bajnai-párt nemcsak az ellenzék erősorrendjét írhatná felül, de az ellenzékiség koncepcionális reformját is jelenthetné. Jelen pillanatban Magyarországon populista kormánynak van populista ellenzéke. A három baloldali párt (a Jobbikról nem is beszélve) egymást harsogja túl populizmusban. Nincs olyan parlamenti (vagy a bejutásra esélyes parlamenten kívüli) párt, amely nyíltan, keményen, demagógiaellenes hangvételben elismerné: valamilyen megszorításra, népszerűtlen intézkedésre igenis szükség van. Az MSZP és a Gyurcsány-párt úgy szörnyülködik az ország állapotán, mintha nem az ő 2002 és 2009 közötti felelőtlen, tehetetlen kormányzásuk lökte volna a csőd szélére Magyarországot. Az LMP pedig nemrég hirdetett meg egy szörnyű, osztogató, balos programot. Gazdaságpolitikusuk meg az államosító-osztogató, autokrata Hugo Chavez vívmányait és a populista latin-amerikai baloldalt dicsérte. Az MSZP és a DK képtelen az önkritikára, a bűnbánatra, nagyjából úgy áll saját múltjához, mint a hatalomból kilakoltatott jelcini oligarchák Putyinhoz. Hogy itt tök rendben voltak a dolgok, csak aztán jött ez a büdös lábú autokrata. Aki kíváncsi, hogyan áll Szanyi Tibor és Vadai Ágnes az önkritikával, nézze meg ezt a felvételt.

Bajnai személye legalábbis részleges szakítást jelent ezzel. Mint az MSZP utolsó kormányfőjének, Bajnai Gordonnak az egyéves kormányzása azzal telt el, hogy az előző hét év szörnyű hibáit próbálta rendbe tenni. Az ő idején indult meg a korábbi évek számos botrányos dolgának (pl. a romagyilkosságok felderítése során elkövetett titkosszolgálati mulasztásoknak) a kivizsgálása. Bajnai vezette be a legkeményebb megszorításokat Bokros óta, mégse lett örökre népszerűtlen. Ami önmagában is bizonyítja, hogy nem a megszorítás okozza a politikus vesztét. Gyurcsány se azért bukott, mert a hálátlan nép nem díjazta áldozatos reformjait. Hanem azért, mert előtte egy mocskosul demagóg kampányban bizonygatta az ellenkezőjét. Ha Bajnai önkritikus lesz, és nem tesz vállalhatatlan ígéreteket, az a hagyományos baloldalt is szembenézésre kényszerítheti majd. Ő lehet a beteg ellenzék orvosa.

S valamit még feltétlenül tisztázni kell. Kedves betelefonáló nénik és bácsik! Mi, itt e portálnál újságírók vagyunk. Nem kampányaktivisták. E sorok írója mondjuk nehezen tudná (és nem is akarja) titkolni, hogy üdvösnek tartaná az Orbán-rendszer bukását, és hogy Bajnait tartja a jelenlegi felhozatalból a legkevésbé ellenszenves politikusnak. De ettől még kritikus szemmel fürkészi Bajnai gazdasági múltját, s ha a jövőben fény derülne valami vele összefüggő kompromittáló információra, nem fog habozni ízekre szedni a tagot. Ugyanígy tesz, ha később Bajnai is a demagógia könnyebbik útjára téved. A szoclib értelmiség tündöklése és bukása az elrettentő példa rá: ha a saját oldal bűneit, hazugságait a cél érdekében, a „sátáni Orbánnal” folytatott szent háború bűvöletében mentegetjük, az törvényszerű és megérdemelt morális kárhozathoz vezet.