Mondd ki, János, nyugodtan, már csak egy lépésre vagy tőle, egyetlen apró lépésre, olyan kicsire, mint amekkora távolság a miniszterelnök házát a stadiontól elválasztja. Pozsgay megkövetése az utolsó előtti állomás. Az út legnagyobb részét megtettétek, ti vagytok az utódpárt, itt masíroztok alaptörvénnyel, centrális erőtérrel, államosítással, választási manipulációval, Fritz Tamással és Hoffmann Rózsával diadalmasan, az átalakulás majdnem teljes, mondd ki bátran, János, ami az utolsó lépéshez kell.

Nyugatos liberális pártból lettetek keleties nacionalista állampárt, e tekintetben nem kell mondanod semmit, a nagy mű kész, már ami a politika tartalmi részét illeti, de a szimbólumok világa más. Honnan jövünk, kik vagyunk, hova megyünk. Erről van szó. Az identitásnak van köze a tartalomhoz, de független is tőle. Alapító mítoszok, élmények, nyelvezet, Szájer József soproni győzelme Pozsgay felett, nehezen megfogható dolgok. A mag, amelyre a párt épül. Ahhoz, hogy a kapun belépjetek, az identitást még le kell lerombolnod.

Eddig úgy volt, hogy a négy igenes népszavazás a Fidesz alaptörténetének része mint a radikális rendszerváltás akarásának szimbóluma, azon kevés elemek egyike, amelyet nem tagadtak meg. Egyik oldalon az antikommunisták a másikon a harmadik utasok és a vele szövetkező komcsik, élükön Pozsgay. Mostantól másképp volt ez is. Nem szabad itt megállni János, nyilván nem is fogsz, mert ha szerinted hiba volt nem Pozsgayt megválasztani 90-ben köztársasági elnöknek, aki az elnyomó diktatúrát képviselte, míg a helyette megválasztott Göncz Árpád a rendszer börtönében ült, akkor végre bátran kimondhatod azt, ami régóta a szívedet nyomja: a rendszerváltás is hatalmas hiba volt, a régiben pont így érvényesülnék.

Kövesse a Nyüzsit a Facebookon!