Falus Ferenc megmondta, hogy nincsenek politikai ambíciói. A félig kusturicás, félig dokurealista, és egészen szürreális szkeccsel meg is mutatta, milyen az, amikor valakinek nincsen politikai ambíciója. Ilyen az.

Ha lenne neki politikai ambíciója, akkor ezt az alkotást nyilván kampányfilmként kellene értelmeznünk, és akkor érthető lenne az országszerte felharsanó kacaj, valamint a szánalommal teli megdöbbenés. Ebben az esetben jogos lenne az a kérdés is, hogy

a) ennek az embernek nincs kampánystábja?

b) van, de idióták alkotják?

c) mi a bánatos ménkűt jelent a háttérben a ló?

Mert olyan bárkivel előfordulhat, hogy aznap nem jön össze neki semmi (bár a papucsot zoknival semmi sem magyarázza), de ilyenkor jön a kampányfőnök/a legjobb barát/a kertész, aki rövid és személyeskedésekkel teli ordibálás után nem enged közszemlére tenni egy önkézzel végrehajtott karaktergyilkosságot. Nem a film a döbbenetes, hanem az, hogy kitették a netre.

Már persze akkor, ha lenne politikai ambíciója.

De nincs, ezért ez nem kampányfilm, hanem művészi szintre emelet dadaista társadalomkritika. Aki egy kétmilliós metropolisz vezetője szeretne lenni, az valószínűleg karakterének városias, polgári elemeit hangsúlyozná a kampány szabályai szerint. Egy művész azonban lehet progresszívebb. A falusi helyszín (falus, haha) önmagában merész fricska a világvárosi populizmusnak. A rendező ezzel a posztmodern gesztussal a népi-urbánus ellentét értelmetlenségére és a konvencionális politika reménytelenségére világít rá. Ezt az üzenetet hangsúlyozzák a szokatlan dramaturgiai fordulatok is.

A hagyományos politikus imád gyerekekkel fényképezkedni. Ezt tudjuk mindannyian. Ezeken a képeken a gyerekek nevetnek, azt sugallva, hogy a mellettük álló politikus megbízható és szeretetreméltó. Rémes egy giccs. Természetesen ezek a felvételek annyira autentikusak, mint Semjén Zsolt doktorija, a gyerekek nem azért mosolyognak, mert a politikus megbízható és szeretetreméltó, hanem azért, mert a rendezőasszisztens a háttérben majomkodik. Bőgő gyerekkel viszont még nem kampányolt senki. Idáig. Végre jött valaki, aki kigúnyolja az álszent politika hazugságait: úgy állok itt, mint lófasz a hideg vízben (na, megvan a ló jelentése), undorító sár van mindenütt, a kutya bolhás, a gyerek fél tőlem, a nők röhögnek rajtam, szavazz rám!

Zseniális.

És ez még csak a kampány első napja volt.  Szerencsére az a veszély egyáltalán nem fenyegeti ezt a szimpatikus avantgárd társulatot, hogy a főváros ügyeinek intézése a jövőben időt vesz el a művészi önmegvalósításuktól.

Emiatt senki ne legyen szomorú.

Mindig arra kell gondolni, hogy a történelem simán alakulhatott volna úgy is, hogy Hitlerrel nem Churchill áll szemben, hanem mondjuk Falus Ferenc, Mesterházy Attila vagy Gyurcsány Ferenc. Na az milyen lett volna? Az lett volna szomorú. Legyünk tehát hálásak a sorsnak, és ne elégedetlenkedjünk. A mostani viszonyokhoz ők illenek.