Schilling Árpád: Nem kérdés, hogy szánalmas állapotok uralkodnak ebben a társadalomban. De a fizikai erőszak semmiképpen sem megoldás. Elfogadjuk, hogy az eltérő vélemények utcai megmozdulásokban is megnyilvánulhatnak, de az nem lehet, hogy ököllel forduljunk egymás ellen. Szeptember 18-án éjjel egy maroknyi, visszataszító alakokból álló csoport terrorizálni tudta egész közösségünket. Nagyon szomorú, bár bizonyos szempontból érthető, hogy tizenhat évvel a rendszerváltás után itt tartunk. Nyilatkozatunkban jeleztük, mi a munkában fejtjük ki aktivitásunkat, nem a kőhajigálásban.

hvg.hu: A médián keresztül az MTV ostroma előre megrendezett koreográfia mentén mozgó emberek színpadi játékának tűnt.

S.Á.: A média többszörösen áttételes alternatív valóságot hozott létre. Azt is mondhatnám, hogy nálunk is elkezdődött végre a XXI. század. Én például odamehettem volna a helyszínre, de távol maradtam, néztem a Hír TV közvetítését, miközben időnként átkapcsoltam a BBC-re, hogy meghallgassam a külföldi kommentárt ugyanazokhoz a képsorokhoz. Megerősítést nyert, hogy a média valójában nem visz közelebb a valósághoz, ha kell, torzítja, ha kell, hősöket farag alanyaiból. A nézők, bár elvileg ugyanazt látták, eltérően értelmezték az eseményeket, s azóta sem jutottak konszenzusra.

Mintha a világ eseményei a televízióban, többrészes filmsorozatok formájában zajlanának. A képernyőn jelent meg először a hír a hazugságról, aztán a hazugság értelmezése, majd közvetítették a különféle értelmezések gerjesztette demonstrációkat, az abból kinövő lázadást, és a lázadás nyomán előállott helyzet elemzéseit. Hol a hazugság gyökere? Az igazságot ebben a mátrixban fellelni nem lehet. Talán, mert nem is létezik, teljesen relatívvá vált, vagy az is volt. Az idősíkok egymásra csúsztatásával a média olyan csodát hajt végre, amire még nem volt példa: a három hónappal ezelőtti beszéd úgy hangzik el, mintha a miniszterelnök minden nap elmondaná. Színházi hasonlattal élve, a hagymának csak héja van, de nincs közepe.

Számomra az este csúcspontja a tömegoszlatásra kivezényelt, majd cserben hagyott vízágyús kocsi története volt. Ő volt a mi hatvan évünk, ahogy nagy garral megindult, majd kiürült, végül beleragadt a sárba, aztán előbb megdobálták és felgyújtották, majd kisegítették belőle a rendőröket. Azt hiszem, ez volt a mi nemzeti identitásunk szimbóluma, sűrítve jelent meg ebben a groteszk jelentben minden, amiért minket szeretni lehet. Akkor egy pillanatra felszabadultan tudtam nevetni, mert volt valami komikus, és mérhetetlenül szívszorító az egészben. Úgy éreztem, ha Hofi Géza ezt megérte volna, ma az egész ország röhögne. Reménykedjünk abban, hogy a televízió ostroma kielégítette némileg a magyar nép forradalmi igényeit, most már próbáljuk meg józanul szemlélni a rózsásnak nem mondható helyzetünket.

hvg.hu: Nem akarják feldolgozni és valamilyen formában előadni az elmúlt napok drámájat?

S.Á.: Erről nincsen szó. A Hazámhazám és a FEKETEország című produkcióinkkal már megpróbáltunk tükröt tartani: a nép tehetetlen és frusztrált, genetikailag lappang benne némi erőszakos hajlam, mindezekért természetesen könnyen manipulálható. Éppen most játsszuk egy orosz szerző, Szorokin Jég című regényét, Mundruczó Kornél adaptációjában. Ez a lassan kétségbeeső világot jeleníti meg, amelyben megtörténhetnek a jelenlegi zavargásokhoz hasonló dolgok. Tetszhalottakként élünk, és nem vagyunk képesek közös értelmezést adni arra, ami körülöttünk történik. Ez ellen lázadnunk kell, de nem a hagyományos módon: mérhetetlen türelemmel, munkával és új típusú kommunikációval.

P.J.