„Az ország iránti felelősségtől vezetve, aláírásunkkal is vállaljuk azt, hogy a válságkezelő program végrehajtásához (…) a magyar Országgyűlésben megteremtjük és biztosítjuk a felelős többséget” – ezt az ünnepélyes mondatot és a nevezetes politikai nyilatkozatot alig néhány hete íratta alá Bajnai Gordon a szocialista és szabaddemokrata képviselőkkel, megteremtve ezzel a felelősség és a félelem koalícióját. Ebben a koalícióban a felelősséget a kormány és tagjainak nagyobb része képviselte, akikről feltételezhető volt, hogy valóban az ország iránt érzett felelősségtől vezérelve vágnak bele a válságkezelő kormány programjának kialakításába és kivitelezésébe.

Mindehhez a stabil támogatást a szocialista és szabaddemokrata képviselők félelme volt hivatott biztosítani, ők ugyanis minden áron szerették volna elkerülni a legnagyobb veszélyt, az előrehozott választásokat. Bajnaiék tehát valamennyire joggal remélhették, hogy a szocialisták „beleállnak” a kemény intézkedések támogatásába, ezzel részben legalábbis helyreállítják a bizalmat a kormányzóképességük, az alkalmasságuk iránt. Az „üzlet” arról szólt, hogy Bajnai és kormányának néhány szakértő tagja a hitelességét viszi vásárra, cserébe a másik fél politikai támogatást ad.

Szavaz az MSZP-frakció a Gyurcsány érában. Akkor még kezesbárányok voltak © Túry Gergely

Május közepére azonban kiderült, hogy ez a félelemre és felelősségre épülő koalíció pont addig tartott, amíg a kezdeti lendület ki nem fulladt. Az első, égető válságkezelő intézkedések elfogadtatására elegendő volt ez a kezdeti lendület. Ám rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik szerződő fél már nem tud és nem is hajlandó „fizetni”. A pécsi polgármester-választáson elszenvedett súlyos vereségből a szocialisták számára nyilvánvalóvá vált, hogy az olyan hosszú távú intézkedések, mint a 2010 közepétől fizetendő ingatlanadó bevezetésére – akármennyire is ezt diktálná az ország iránt érzett felelősség – egy fikarcnyi elpazarolható politikai tőkéjük sincs. Következésképpen egy hét alatt úgy szétbombázták a miniszterelnök általános ingatlanadóra vonatkozó tervét, hogy annak, mint a szakértők rámutatnak, ha be is vezetik, nem sok értelme lesz.

A racionalitás most az diktálná, hogy a két szerződő fél ne vigye tovább vásárra a bőrét. Bajnai, Oszkó és társai a hitelességüket kockáztatják, itthon és külföldön: még pár hét és Brüsszeltől Washingtonig felismerik, hogy a beígért távlati intézkedésekből semmi sem lesz, a programjukból valójában semmi sem teljesül, ebben a vergődésben pedig itthon is könnyen nevetségessé válhatnak. A szocialisták számára – ha még maradt volna bennük egy parányi stratégiai gondolkodás – most az volna a racionális, hogy minimalizálják a veszteségüket és a várható európai parlamenti választási vereség után, ősszel egy előrehozott voksolást követően a Fidesz nyakába varrják a 2010-es költségvetés elkészítését.

Az elmúlt hét eseményei azonban arra utalnak, hogy az irracionalitás marad az úr és – éppen úgy, ahogyan az ingatlandó körüli vita biztosan apasztott megint pár százalékot a szocialista táborból – beindul a szoci önpusztítógép. Ebbe a masinába Bajnaiék adagolják majd az ország hosszabb távú növekedését beindítani hivatott, ámde sokszor felettébb népszerűtlen, népnyúzó intézkedés-terveket, a szocialisták pedig töltik a gépbe a lúgot, mindent kifehérítenek, kilúgoznak és értelmetlenné tesznek. Az eredmény egy olyan nevetséges lose-lose szituáció lesz, amiben a népszerűségük is romlik és a kormányzóképességükbe vetett maradék hit is megkérdőjeleződik. A gépet kívülről ráadásul Orbán Viktor is „olajozza”, a kétharmados többség adta lehetőségek folyamatos ecsetelésével nyilvánvalóan a szocialisták félelmét gerjeszti, és arra játszik, hogy ez a remek önpusztítógép addig daráljon és daráljon, amíg csak lehet. Közben telnek a hetek, a hónapok, és az ország gazdasági teljesítményéről egyre kellemetlenebb adatok látnak napvilágot. 

Mózer András