Portré: Havasiné Orbán Mária

Hosszú volt az út idáig: a kapuvári család nem épp jogi vénájáról volt híres. A hatgyerekes parasztcsaládból származó mama ÁFÉSZ-bolti eladó, a papa a híres kapuvári csárdát vezette, „szerette is volna, ha a vendéglátó-ipari főiskolára megyek”. Ám inkább a fent említett szabadságot választja: a kapuvári gimnázium abszolválása után a pécsi jogra megy, ahol 1976-ban cum laude végez, majd rögtön beáll fogalmazónak a Győri Járásbíróságra. Bár a helyi KISZ-titkárságot nem tudja megúszni, az MSZMP-be nem lép be. „Megmondtam nekik, hogy hitem szerint egy bíró akkor sem lehet párttag, ha csak egyetlen párt van.”

Karakán kiállása sem akadályozza abban, hogy 1979-től bíró, nyolc évvel később pedig a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság polgári fellebbviteli tanácsának előadó bírája legyen. 1992-ben a megyei bíróság elnöke lesz, kinevezését 1997-ben és 2002-ben is meghosszabbítják, majd 2004-ben ő foglalja el a frissen felállt Győri Ítélőtábla elnöki székét. Már tavaly őt jelöli Sólyom László a Legfelsőbb Bíróság élére, azonban a december 8-ai szavazáson az SZDSZ-szel kiegészült ellenzék szavazatai nem elegendőek a megválasztásához, mert a szociknak a jelölés módján túl az sem tetszik, hogy egyik unokaöccse a Fidesz sajtófőnöke.

A régi-új jelölt közvetlen stílusáról tanúskodik az interneten közzétett – a Kisalföld felkérésére múlt év őszéig vezetett – blogja. Nagy bringás: „Jó időben hetente többször is kitekerek Ásványráróra és viszsza, ami 40 kilométer; közben a helyi kiskoszosban lecsúszik egy halászlé egy söröcskével. Nekem ez a legjobb szórakozás” – vallja az ügyvéd férjével élő, 31 éves bölcsész lánya és 27 éves ügyvédjelölt fia révén is egy-egy unoka fölött nagymamáskodó főbírójelölt.

Havasiné Orbán Mária © Fazekas István

HVG: Nagyon csalódott volt, amikor decemberben a parlament nem szavazta meg, hogy ön lehessen Lomnici Zoltán főbíró utóda?

Havasiné Orbán Mária: Hadd pontosítsak: én nem Lomnici úr utóda lennék, hanem a Legfelsőbb Bíróság elnöke, ami ugye nem jogutódlás kérdése. Nem kaptam meg a kétharmados támogatást, így hazaballagtam. Szabad ember vagyok, nem létkérdés számomra, hogy főbíró legyek.

– Hát akkor minek önnek ez a sok hercehurca? Napokon belül újra szavaznak önről, és a vak is látja: itt rég nem a kvalitásairól, hanem a köztársasági elnök jelölési gyakorlatáról van szó.

– Nekem azt kellett mérlegelnem, hogy ha nemet mondok, marad-e erkölcsi alapom arra, hogy az esetleges rossz döntéseket szóvá tegyem. De ha úgy vesszük, egy jelet is kaptam.

– Ne csigázzon!

– Nemrég újraolvastam Németh László Égető Eszterét. Ott írja: „a kilőtt parittyakövet az útjából nem lehet elénekelni”. Rögtön tudtam, ha újra jelölnek, nem fogok a kő útjából kitérni.

– Kap is rendesen a kövekből, például a „Fidesz-közeli” – a pártnak sajtófőnökösködő – unokaöccse miatt...

– Hát hol élünk, hogy minden rokonunkról számot kelljen adni?! Töredelmesen bevallom: én tanítottam meg járni. De tudják mit: ő bármilyen hivatalnál fontosabb nekem.

– Nem tudna felmutatni egy MSZP-s rokont is a kedélyek megnyugtatása végett?

– Ráhibáztak! Épp a parlamenti szavazás utáni este kavarok hazafelé két szatyor krumplival, amikor megállít és sajnálkozni kezd a volt győri polgármester, a szocialista Balogh Jóska. Közben odalép és megölel az unokabátyám, Szakács Feri, aki a rendszerváltás előtt az MSZMP megyei szervezetének második embereként Balogh főnöke volt. A volt polgármester elhűlt: „Ti ismeritek egymást?” Mondom, még unokatestvérek is vagyunk.

– Itt is egy rokon, ott is egy rokon – hiába no, mégiscsak az élet a legjobb forgatókönyvíró! Ha megválasztják, az ön személyében először lesz női főbírónk. Ne vegye inszinuációnak, de más, jobb, empatikusabb lesz egy ítélet, ha egy női bíró hozza?

– A felek békítése vagy vadítása kizárólag a bíró személyes kvalitásain múlik. Ennek ellenére tagadhatatlan, hogy a bíró természetét tekintve fontos a neme. Legendás történet: az egyik női büntetőbíró egyszer megkérdezte a zsigulis vádlottól, hogy mikor kapcsolta be a motorféket. Ilyen butaságot férfi biztos nem kérdezne.

– Önt fékezik vagy inkább inspirálják, amikor például azt vágják a fejéhez, hogy a megválasztásával a macsós bírói világ élére egy öntörvényű bírónő lépne? Amúgy valóban az?

– Ezen most néhányan a hasukat fogják nevettükben, de én tényleg szeretek szépen, békésen ellenni. A mindenkori főnökeimmel való viszonyomban viszont vállalom, hogy öntörvényű vagyok. Ha képmutatással, igazságtalansággal találkozom, felhorgad bennem a harci kedv.

– És a családon belül megegyezésre törekszik, vagy inkább perel, ha mondjuk nem segítenek a házimunkában?

– Otthon elsősorban anya, feleség, illetve nagymama vagyok. A gyerekeim igen erős kritikája alatt állok, ami kölcsönös. Egyébként minden házasságban azt szokták mondani a férfiak, hogy ők döntenek, csak előbb megkérdezik a feleségüket. A nagy dolgokban, úgy tudom, a férjem dönt.

– Az nyilván a saját döntése, hogy a munkahelyére gyalog vagy biciklivel jár. De mi lesz, ha főbíróként is hódolni akarna sportos szenvedélyeinek?

– A bicikliről, a pingpongról főbíróként sem mondanék le. Már azt is kipuhatoltam, tudnak-e az esetleges majdani testőreim síelni és biciklizni. Megnyugtattak, hogy tudnak, de le is mondhatok a védelemről. Mondta is az uram: „Mama, te úgysem tudnál testőrökkel síelni, annyira idegesít, ha valaki a hátad mögött csúszkál!”

– Bringásként amúgy mennyire jogkövető? Zebránál leszáll a nyeregből, vagy lelkiismeret-furdalás nélkül suhan át a piroson?

– Magyarországon a biciklista nem ember. A kerékpárútra parkoló bunkó autósokat el is szoktam igazítani. A piroson, ha tényleg nem jön senki, bevallom, néha átmegyek. Ha meg elővesz a rendőr, azt mondom: inkább fontosabb dolgokkal foglalkozzon.

– Mennyi civil kurázsi! Lefogadnánk, utálja a reprezentációt is, és még eszébe sem jutott megcsináltatni az új nagyestélyit, amiben bálozni fog!

– Valóban, nem szeretem a protokollt, mert elválaszt, távolságtartásra ítél. Szerintem a legfőbb bíró megjelenési kötelezettségeit is újra kell gondolni. Semmi keresnivalója egy átpolitizált rendezvényen vagy egy plázaátadáson.

– Azt levettük a válaszaiból, hogy nem az az oldalazgatós fajta. De ön mit tart egyénisége lényegének: mi a sine qua nonja, ami teljességgel elválaszthatatlan a személyiségétől?

– Bíróként mindenképpen – de talán civilként is – a függetlenség. Ha valaki a munkámban vagy a magánéletemben megpróbálna leláncolni, csak eltávolítana magától. A hosszú házasság titka a másik szuverenitásának tiszteletben tartása. Úgy érzem, ezt nemcsak a házasságomban, de a hivatásomban is meg tudtam valósítani.

IZSÁK NORBERT – DOBSZAY JÁNOS