Mire vélhető a kormányoldal médiaholdudvarához tartozó köztévés produkciók leállítása? A Nap-kelte és A tévé ügyvédje mindeddig szoclib tévébástyának volt elkönyvelve. Ezt közvetve az is igazolja, hogy a köztudott szimpátiájú Juszt László politikai indítékot gyanít a döntés hátterében, a kormánypárti médiakurátorok lelkes Nap-kelte-mentő akciójáról nem is beszélve. 

Ugyanígy megfogalmazható a kétely, hogy a tartalmi vagy személyi okokból balliberális elfogultsággal vádolható műsorok képernyőről való leparancsolása a tisztulás jele volna. Félő, az igazi motívum nem szakmai vagy pénzügyi, csupán annyi, hogy az MTV-csúcsvezetés is a kormányváltásra gyúr. Ez tehát gesztus volna a majdani győztesnek. A folytatást is kitalálhatjuk. Márpedig az egyik oldal pártszolgálatos riportereinek lecserélése nem sokat ér, amennyiben helyükre nem függetlenek, hanem a rivális pártszolgálatosok kerülnek. Ilyen értelemben sajnos nincs különbség az ádázul csatázó pártok között. 

Az egyik Kereszttűz kérdezői. Sokan a kérdésbe állításokat csomagoltak © azenorszagom.hu

Ha például végigtekintünk a Nap-kelte történetén, ott a műsorvezetőként fellépő „törzstagok” – Bánó András, Verebes István, Orosz József, Aczél Endre – a médiaháborúban vállalt szerepükkel és/vagy azzal, hogy kereskedelmi tévék, rádiók véleményműsoraiban, irányzatos beszélgetős produkcióiban, politikai vagy bulvárjellegű magánlapok véleményrovataiban, illetve egyéb úton felvállalták közéleti hovatartozásukat – aligha tekinthetőek a szó józan paraszti értelmében pártatlannak. Hozzátenném: e sorok írójaként köztévés dimenzióban jómagam sem minősülnék annak. Hogy miért nem? 

Piaci magántulajdonban lévő orgánumok, csatornák esetén a befektető (és a szerkesztőség) közös szándékegységgel, lényegében önszabályozó formában önmaguk dönthetik el, mekkora távolságot őriznek a politikától. Hogy valamelyik párt mellé állnak, netán függetlenek lesznek. Az Echo Tv-ről mindenki tudja, hogy Fidesz-szimpatizáns, ahogy az ATV balra tartó eszmei hovatartozásáról sem lehetnek kétségeink. Vannak emellett olyan közlőfelületek, amelyek értékeik nyilvánossá tétele mellett is objektív látásmódra, a párt-és kampányzóna logikáján kívülre helyezkedő hanghordozásra törekszenek. Ugyanakkor a szokásjog nem tiltja, hogy egy magánorgánum dolgozója – legyen bár pártos vagy pártatlan – váltogassa a műfajokat, a kommentár mellett pl. a riport-és interjúszakmában is kipróbálja magát. Ugyanez a közmédiában határozottan ellenjavallt.

Ha valaki bárhol, legyen az intézmény, újság, online fórum, rendszeres és karakteres véleménymondóként lép fel, illetve úgy nyilvánul meg, hogy abból álláspontja egyértelművé válik, akkor nem lehet ugyanazon szakmában elfogulatlan moderátor, vitavezető, szerkesztő. Profi labdarúgó nem lehet játékvezető,  bokszbajnok sem zsűritag. Egyszerűen azért, mivel senki nem hiszi el róla, hogy független. Még akkor sem, ha ő magát annak hiszi, mi több: tényleg az. A piaci tulajdonos és főszerkesztő, önnön kontójára minden további nélkül bevállalhatja a rizikót: a kommentátor más, „véleménymentességet” igénylő területen képes-e felülírni saját „publicisztikai énjét”, vagy sem. De a közkassza terhére ne kísérletezzünk.     

Szabad országban élünk, ahol rengeteg hely van a meggyőződés hangoztatására: mérsékelt és szélsőséges, elfogult és kívülálló, intellektuális és bulvár. Közmédiában azonban csak a riport-vagy interjúalanynak lehet világnézete, a riport-és interjúkészítő személyzetnek nem. Pontosabban lehet világnézete, de annak semmilyen formában nem adhat hangot. Valószínűleg egy focibírónak is van magánvéleménye a sportpolitikáról, a futballidényről, vagy a Legfelsőbb Bíróság tagjainak is arról, hogy az előttük álló vádlott emberileg szimpatikus-e vagy sem. De ezt nem tehetik publikussá, mert odalenne a hitelük. 

Lakat.T. Károly. A Napkelte első főszerkesztője © Vörös Szilárd

A közszolgálati riporternek nem az a feladata, hogy kérdésbe csomagolt állításokkal sugalmazzon és sulykoljon, orientálja a nézőt. Hanem az, hogy kérdései által a műsor során minél több tényt a közönség elé tárjon. Az ítélkezést a befogadó közegre hagyva. Azt mindenesetre kimondható, úgy a Napkelte esetén, mint a Tévé ügyvédjénél: a műsorvezető frontemberek személye szinte ránehezedik a műsorra. Grimaszaik, megjegyzéseik, hanglejtésük nagyrészt arról tanúskodik a laikusnak: eleve előítéletük, más szóval, előre kialakított véleményük van azon személyről, ügyről, történésről, ami épp terítéken van. Csakhogy a közszolgálati vita-és műsorvezetés jó értelemben vett színtelenséget és színvakságot követel. Hogy a műsor-és vitavezető képes legyen őrlángon tartani az egóját. 

Ami természetesen nem csak személyiségfüggő. Makacsul élnek bizonyos – hajdani, átkos rezsimekből itt hagyott – balhitek. Hogy a médiának nép-és nemzetnevelő funkciója van, s a közszolgálati újságírónak hang-és képgesztusokkal világosan útba kell igazítani a nézőt, hol van itt a nagybetűs Igazság. Továbbá, hogy az MTV-nek nem egyszerűen közvetítenie kell a valóságot. Hanem a neki kedves párt oldalán, a gonosz nemzet- vagy demokráciaellenes erőkkel szemben aktívan beleszólni a folyamatokba. Természetesen a legjobb indulattal sem állítható, hogy a jelenlegi ellenzék ezt másként vélné, s a pártszolgálatos köztelevízió alternatíváját kínálná.

Vannak persze különbségek jobb- és baloldali média-elfogultság között, de ez csak szerkezeti, nem pedig lényegi. Jobboldalon például általában nem titkolják a nyílt elköteleződést. Aki kinyitja a Magyar Hírlapot, átkapcsol az Echo Tv-re, ott a munkatársak többsége őszinte hittel vállalja, melyik oldal érdekében ténykedik. Nyilvánvaló, hogy – hasonlóan az 1998-2002 közötti időszakhoz – egy második Orbán-kormány idején a közmédia kulcsműsorai ugyanígy szinte nyílt jobbra fordulást csinálnak majd. A jobbos médiapártosság nyílt sisakú. 

Ezzel szemben a főáramú szoclib nyilvánosságot tudathasadásos állapot uralja. Nyilvánvalóan ott is kilóg az ideológiai lóláb, de a manipuláció sokkal finomabb, rafináltabb, ügyesebb. A balliberális sajtókörök (és közszolgálati leképeződésük, a Napkelte) egyszerre próbálják az elfogult tartalom és a pártatlan látszat hatását beteljesíteni. Közéleti hovatartozásuk motivációja vezérli őket, de ezt – igaz, mind sikertelenebbül – az elegánsan szakmai, mérvadó orgánum leplébe akarják bújtatni. Míg a jobb térfélen a legtöbb mikrofonállvány-szerepre vállalkozó nemigen tagadja, hogy ő „nemzeti polgári oldal” harcosa, aki a pártja javára való „média-kiegyensúlyozáson” dolgozik, addig a másik csapat játékosai egyszerre akarnak gyereket szülni és szűznek maradni. Formailag nem ugyanaz a kettő, de taralmilag ugyanoda vezet. 

Köztévére akkor van szükség, ha olyan emberek csinálják, akiknek szimpátia-mutatója láthatóan egyik oldal felé sem hajlik. Ha nincs pár tucat ilyen, holdudvari pedigré nélküli illető, akkor köztévé nélkül is megleszünk. Kampányüzenetek alákérdezős terítésére van elég más hely.      

Papp László Tamás