Az USA „mély-déli” államainak helyenként mindmáig fennmaradt, jellegzetes lakóháztípusa a „shotgun”, magyarra fordítva sörétespuska-ház. Ez általában olyan, keskeny utcai homlokzatú faház, amelynek akár három–öt szobája is egymás mögött sorakozik, a helyiségek folyosó nélkül egymásból nyílnak, s az ajtók is egyenes vonalban követik egymást. Vagyis, és innen ered az elnevezés legismertebb magyarázata, ha kinyitják az összes ajtót, egy sörétes puska lövedékei a bejárattól a hátsó, kerti ajtóig akadálytalanul végigsüvíthetnek az épületen. Bár a polgárháború idején akkori középosztálybeliek is építettek „sörétes házakat”, a 20. század elején már jellemzően a szegény fekete, afroamerikai családok lakták ezeket az épületeket.

A rasszista gyilkosságok nyomán kapta második, véresen valóságos értelmét a „sörétes ház” elnevezés – olyan épületet jelent, ahová ha belőttek a klán fehér csuklyásai, szinte biztosak lehettek a vérfürdőben, hisz nem nagyon volt hová bújniuk a benne élőknek. A feketék leöléséhez azonban nem mindig kellett a Ku-Klux-Klan személyazonosságot elrejtő maskaráiba bújni. Még 20. századi fényképeken is látszik, amint a magukat minden bizonnyal civilizált, talpig becsületes embernek tartó polgárok öntudatosan pózolnak egy-egy meglincselt, felakasztott holttest körül. Arról is több beszámoló fennmaradt, hogy a holttesteket addig lövöldözték, amíg szabályosan darabjaikra estek – a négereket nem embernek, még csak nem is állatnak, hanem egyszerűen tárgynak tekintették.

Ma Magyarországon újjáéledni látszik a „sörétes ház” véres fogalma. A faluszéli, szocpolos épületek ideális célpontjai benzines palacknak és vadászpuskának. A mai magyar gyilkosok pedig a jelek szerint amerikai rasszista elődjeiket is alulmúlják, ott ugyanis a tudatosan megválasztott áldozatok közt legfeljebb tíz-egynéhány éves kiskamaszok voltak, de nem négy-öt éves gyerekek. Ha igaz az a Tatárszentgyörgyről származó hír, hogy a kisfiút nem apja karjában érte a halálos lövés, hanem menekülni próbált, amikor hátulról egyszerűen lelőtték, akkor ez már nemcsak bűntett, hanem történelem – a legalapvetőbb erkölcsi értékeket ilyen mértékben meggyalázó aljasság 1945 óta nem történt. Drámai különbséget az sem jelent, ha a kisfiút apja karjában érte a halálos lövés, hisz akkor is annak tudatában tüzelt a gyilkos, hogy gyerek is van a puskacső előtt. A kíméletlenség gyanúját alátámasztja, hogy sörétek érték a család másik gyerekét is.

Az önigazolás persze már sokak fejében régóta készen áll: a „lakájmédia” csak a cigányokat érő támadásokról ír, és hallgat arról a sokkal több és súlyosabb bűnről, amit cigányok követnek el kifejezetten magyarok ellen. Sorakoznak is a hol kitalált, hol tragikusan valós példák a megkínzott, megerőszakolt, akár 90-100 éves áldozatokról, az olaszliszkai lincselésről, legújabban Marian Cozma veszprémi meggyilkolásáról. Ezt a számháborút nem lehet megnyerni, az egyenlet egyik oldalán a halottak száma nem csökkenthető a másik oldal áldozataiéval. Tatárszentgyörgy mégis egészen más, mint bármely eddigi borzalom. Az olaszliszkai lincselők elvetemültségét többször nyomatékosították olyan híradások, hogy Szögi Lajos két kislánya is életveszélybe került, a haldokló tanár nem véletlenül kérte, hogy legalább őket kíméljék. Akkor a lányokat az eddigi ismeretek alapján éppen egy cigány asszony helyezte biztonságba. Csorba Robinak a sörétes ház előtt esélyt sem adtak.

FAHIDI GERGELY

(A szerző a HVG munkatársa)