Ezért vonul ki Somogyi Zoltán

Hajrá Magyarország, hajrá demokraták!

„Más pártok is lehetnek minálunk. Csak megkülönböztet bennünket egy alapelv a Nyugattól. Így képzelhető el a helyzet: egy párt uralkodik, a többi meg mind a dutyiban.” (Tomszkij, 1927. Idézi Stephane Courtois A kommunizmus vétkei című írásában)

A Jobbik miatt az eddigi legkomolyabb kihívás előtt áll a magyar demokrácia, de a legnagyobb ellenzéki párt (Répássy Róbert személyében) inkább azt követeli, hogy az MDF vezetőit minél hamarabb, gyorsított eljárásban gyanúsítsa meg az ügyészség. Mert Jobbik-veszély szerintük nincs. Kilóg a lóláb, és én mint – bizonyos mértékig – résztvevője az eseményeknek, látom, milyen veszélyt hordoz az a helyzet, amikor az ügyészség valamiért, akár véletlenül is, együtt mozog egy párt vélt politikai érdekeivel. Miközben a Fidesz nem ismeri fel valós érdekeit – ami csak a Jobbik azonnali és egyértelmű kiszorítása lehet a politikából –, az ügyészség eljárása a demokratikus rend szereplőit hurcolja meg. A Fidesznek mindez, úgy tűnik, örömet okoz, pedig ez a Jobbik egyértelmű erősödését idézi elő.

„Ma nagyobb dicsőség egyszerű jobbikos plakátragasztónak lenni, mint bármelyik parlamenti párt elnökének.” Mi, demokraták értjük a szélsőjobb tréfáját, de nem tartjuk viccesnek. Ez a viccelődés a Jobbik kongresszusán a Dávid Ibolya elleni ügyészségi – az UD Zrt.-ügyben tett – fellépésre rezonált, de egyértelműen Orbán Viktorral szemben fogalmazódott meg. Jó lenne, ha a most éppen legnépszerűbb párt vezetése nem ringatná bele magát abba az önámításba, hogy a Jobbik szavazói csakis az MSZP-ből jönnek. A Fidesztől jönnek, és egyre csak jönni fognak, amíg a Fidesz a legfontosabb problémának egy olyan kérdést tekint, amelyet „hitelesen” csak a Jobbik tud „kezelni”. Amíg Magyarország miniszterelnökének a közbiztonságról szóló mondatára az a válasza a Fidesznek, hogy „a kormánypártok ténykedése lassan kimeríti a Btk.-t”, addig nem a Fidesz lesz a válasz erre a „problémára” hanem a Jobbik. Ez ugyanis az ő felségterületük.

Stratégiája megalkotásakor Orbán Viktor pártja szemmel láthatólag nem veszi figyelembe: nincs komolyan vehető, kormányzásra esélyes ellenfele, s nem működik már a „legnagyobbhoz húzás” elve a pártlistás szavazásnál. Ezért történhetett meg, hogy az orbáni „egy a tábor – egy a zászló” elve az európai parlamenti választáson a baloldalon valósult meg, míg az ellenzéki oldal végérvényesen három részre szakadt azzal, hogy a Jobbik berobbant, az MDF pedig túlélt. Egy dolgot azért valószínűleg jól lát a Fidesz: nincs ellenfele a hagyományosnak tekinthető, megszokott pártok között. Legnagyobb vetélytársa, az MSZP sincs már igazán: kizárólag befelé politizál, vezetői egymást fúrják-faragják. Alapvető funkcióját nem látja el, azaz nem vívja meg napi csatáit a politikája elfogadásáért. Talán mert nincs is mit. Programjáról a vitát elhalasztotta, vezetőt képtelen találni magának.

Pártvezetők egy 2006-os egyeztetésen. Abnormális jelenségek © Túry Gergely

A Fidesz vezetői közül sokan úgy gondolják, pártjuk egyik legfőbb ellenfele az MDF, mert a Jobbik megerősödése mellett nem lehet a Fidesztől balra és ellenzékben senki sem. Ez a gyávaság politikája, s bosszantó, hogy a Fidesz ilyen támogatottság és – még meglévő – hitelesség birtokában ennyire rövidlátó politikát folytat, saját kormányzását és Magyarország sikerét is kockára téve. A Jobbik eközben folytatólagosan követ el olyan cselekményeket, amelyek, ahogy azt a történelem már néhányszor megmutatta, emberiség elleni bűntetté fajulhatnak. A betiltás ellenére lényegében tovább létező Magyar Gárda és a „cigánybűnözésről” folytatott napi diskurzus annak tekinthető. Ha máshogy nem akar erről tudomást venni a Fidesz elnöke, akkor olvassa el az európai jobboldal egyik legfontosabb művét, A kommunizmus fekete könyvét, annak is elég csak az e cikk mottójában idézett első esszéjét. Emberiség elleni bűntett, ha azért ölnek meg valakit, mert megszületett – szól André Frossard francia gondolkodó tézise. Ezzel a jobboldali demokrata értékkel a Fidesznek az MDF a partnere, és a Jobbik az ellensége.

Ebben a közegben Dávid Ibolya meggyanúsítása és ezzel kapcsolatban az ügyészség tevékenysége az egész magyar demokrácia ügye. Nem egyszerűen egy büntetőügyről van szó, ez maga a politika. Történt egy-két beszélgetés, mindig két személy között. Míg az egyik személyt tanúnak idézte be az ügyészség, a másik személyt meg sem hallgatta, ellenben azonnal meggyanúsította. Mindeközben furcsán, több esetben törvénytelenül szivárogtak az információk. Az UD Zrt. vezetője volt az, aki „tájékoztatta” a sajtót az MDF vezetőinek „tanúmeghallgatásával” kapcsolatban. Miközben Dávid Ibolya csak toll és papír nélkül tekinthette meg az ügyészségi indítványt, a sajtónál, ismeretlen forrásból, már kint is volt az egész dokumentum. Herényi Károllyal – két héttel az esemény előtt – sajtótájékoztatón elhangzó kérdésben, egy újságíró tudatta, hogy meg fogják gyanúsítani. A nyomozási folyamat furcsaságai közül egy jogállamban egy is elég arra, hogy a legfőbb ügyész azonnal lemondjon, de legalábbis megszólaljon.

Jómagam véletlenül csöppentem a történetbe, Dávid Ibolya tanácsadójaként. Meggyőződésem, hogy Dávid Ibolya ártatlan. Tudom, hogy a vele szemben állók tanácsadóinak – sokuk barátom is – bőven lenne mit mondaniuk erről az ügyről. Tudom, hogy tanácsadóként más ismert politikai elemző is érintett, hiszen minden félnek voltak és vannak tanácsadói. Véletlen szemtanúja voltam annak, amikor félig sírva kérlelték Dávid Ibolyát, ne hozzon nyilvánosságra több hangfelvételt. Miközben, tudomásom szerint, ő egyetlenegyet sem hozott nyilvánosságra, és őt akarták tönkretenni – nem fordítva. Hallottam, ahogy részletesen mesélték el Dávid Ibolyának, miként közelítették meg „speciális” eszközökkel az MDF elnökségének tagjait, miként akartak Almássy Kornélból elnököt csinálni, hogy – bármily meglepő, engem is meglepett – aztán őt bábként mozgathassák, Orbán Viktor elleni védekezésül. És láttam azt is, hogyan változott a hangnem, amikor ezek az emberek megtudták: az ügyészség „velük van”. Minderről azonban – tiszteletben tartva a jogi kereteket – nem beszélhetek, mert a végsőkig hiszek a jogállam létezésében.

Jókor voltam rossz helyen, de örülök a tanúhelyzetemnek. Ezek azok a helyzetek ugyanis, amelyek lehetővé teszik megérteni a rendszerváltás utáni Magyarországot. Ma a jogrend úgy működik, hogy korrupciós ügyeket, olyan tisztességtelen tetteket, amelyeket politikával kapcsolatban követnek el, harmadik fél, az elszenvedő alany nem tárhat fel, mert megütheti a bokáját. A korruptak egymást támogató játszmájában csak a két fél leplezhetné le egymást, de ők ebben nem érdekeltek. A tolvajbecsület erősebb, mint a törvénytisztelet. De nem csak az ügyészséggel van baj ebben az országban. Szánalmas, hogy vannak újságírók, akik személyes pártszimpátiájuk, illetve fizetésük miatt szimpla propagandistává züllöttek le. Szomorú, hogy médiatulajdonos üzletemberek utasításba adhatják szerkesztőségeknek: az MDF-ről (de akár más pártról is) vagy rosszat, vagy semmit. Hogy akadnak közvélemény-kutatók, amelyek a megrendelői háttér miatt egyetlen pontos adatot sem hajlandóak közölni a nekik ellenszenves pártról. Hogy a politikai elemzők egy része, szintén tisztázatlan megrendelői háttérrel, folyamatosan bizonyítatlan állításokat tesz az MDF-ről, és ez többnyire visszhangtalan marad.

„Két jobboldali párt van”, szólt egyik kollégám megállapítása a 2009-es európai parlamenti választások éjszakáján, utalva a Jobbikra és a Fideszre, miközben az MDF és a Fidesz öt évig egy frakcióban ült az uniós képviselőházban. Kollégáim másik kedvenc kifejezése az „olajfa-koalíció”, ami alatt MDF–SZDSZ–MSZP összeborulást vizionálnak. Ugyanezek a kollégáim mélyen hallgattak, amikor a Fidesz képviselőinek egy része megszavazta az adótörvényeket, egy másik része pedig nem volt jelen a parlamentben azért, hogy az adócsomag biztosan átmenjen (elvégre tudhatták, hogy az MDF nem szavazza meg azt), és a Bajnai-kormány túléljen. Elemzőkollégáim nem korrigálták a véleményüket, nem vették be az olajfa-koalícióba a Fideszt, s nem vették ki belőle az MDF-et.

Nem véletlenül. Az általam vezetett Political Capital évek óta nyíltan vállalta, hogy egyik tanácsadói csapata az MDF-nek dolgozik. Függetlennek maszkírozott elemző pályatársaim – csaknem kivétel nélkül – egyúttal ugyancsak tanácsadók valahol, elfogultságuk sokszor ordít az elemzésükből. Ettől még persze érthető, hogy én is sok kritikát kaptam összeférhetetlennek minősített szerepeim miatt. Való igaz, nem lehet hosszú távon, egyidejűleg irányítani egy nemzetközi hírű kockázatértékelő és elemző intézetet, egyszersmind tanácsadóként vezető magyar közéleti szereplőket segíteni a sikerben.

Amikor 2001-ben Szabados Krisztián barátommal megalapítottuk a PC-cégcsoport első cégét, nem volt példánk arra, hogyan kell ezt csinálni Magyarországon. A Political Capital azóta nemzetközi vállalkozássá nőtt, és nem kívánjuk fölöslegesen kockáztatni a sikerét pusztán azért, mert alapítóként azt gondoltuk, a magyar politikai tanácsadói piacon is lehet tisztességesen versenyezni. Ezért úgy döntöttünk, hogy – tulajdonrészemet befektetési célból megtartva – megválok a Political Capitalben betöltött igazgatói tisztségemtől, és a jövőben nem képviselem a céget a nyilvánosság előtt. Néhány kiváló kollégám, akik eddig is ezen a területen dolgoztak, megalapítanak egy új, az MDF-nek tanácsot adó, vállaltan konzervatív értékrendű intézetet. Ez az új intézet arra is lehetőséget teremthet majd, hogy a PC az év végéig kivonuljon a magyar politikai tanácsadás piacáról, és a jövőben csak külföldön szervezzen kampányokat.

Az elmúlt években nyilvánvalóvá vált számomra, hogy elemzés és tanácsadás nem választhatóak szét. Az elemzés – akkor is, ha nyilvános – mindig tanácsadás is egyben, mert a következtetések, ha számon kérhetőek, megalapozottak és nem eleve rosszindulatúak, az egész politikai közösség számára hasznosíthatók. Mégis világos, hogy a szerepeket tisztázni kell. Mindemellett a továbbiakban sem kívánok csöndben ülni és várni a felszínesség, az apátia eluralkodását, a parlamentáris demokrácia, így Magyarország szétzüllesztését. Ha kell, megszólalok a helyzetet elemezve, és ha igényt tartanak rá, tanácsadóként, szóba állva minden józan, az egyéni szabadságot tisztelő demokratával.

SOMOGYI ZOLTÁN

(A témáról a hvg.hu vitát indít, várjuk olvasóink hozzászólásait.)