Zentai Péter: Valamit nagyon nem értek: világszerte kisebb pánik tört ki, globálisan zuhantak a tőzsdei árfolyamok, Obama amerikai elnök rendkívül súlyos helyzetről beszél – mindez az ön hazája miatti aggodalommal függ össze. Eközben a The Korea Herald a szilikonos mellű lányok magyarországi szépségkiránynő-választásának híreit emeli ki címlapján. Ez több, mint meglepő, különösen egy magyar ember számára.

Kim Kyung-ho: Szerintem pedig érdekes ez a szépségkirálynő-választás maguknál: a résztvevőktől nem a mellek valódiságáról, hanem éppenséggel műviségéről kértek orvosi igazolást. Ilyen nálunk nincs. Elképzelhetetlen.

Z. P.: Itt viszont az elképzelhetetlen, hogy északi szomszédunk nehézfegyverrel lője határmenti területeinket, polgáraink halálát is okozva. Igaz, nekünk nincsenek tengeri szigeteink, sőt, tengerünk sincs. De a lapjának fő híreit pásztázva úgy tetszik nekem, maguk közel sem tartják annyira tragikusnak, ami tegnap történt. A tény, hogy több emberük életét vesztette a két Korea közötti tűzpárbajban, s egyre aggasztóbb hírek érkeznek az északiak atomfegyverkezéséről, nos, mindez mintha nem kapna feltűnően nagy publicitást maguknál. Miért nem?

K. Kh: Azért, mert nem akarunk fölöslegesen pánikot kelteni.

MTI/AP

Z. P.: Tudom és tisztelem is, hogy a koreai emberek nem beszélnek fölöslegesen sokat. De ezúttal nem tenne kivételt? Elmondaná kicsit részletesebben, mi van a városok utcáin, mit mondanak a barátai a helyzetről, miként vélekedik a közvélemény: lesz-e háború a két Korea között?

K. Kh.: Nem valószínű. Ötven éve folyamatosan provokál az Észak, itt ehhez hozzászoktak az emberek. Minden úgy megy itt tovább, ahogy eddig: business as usual.

Z. P.: De tudomásom szerint most először volt egy nagy incidensnek polgári áldozata is. Korábban Phenjannak nem volt atombombája, korábban a szovjetek és a kínaiak ellenőrzés alatt tartották Kim-Ir Szent, vagy bárhogy hívták is az észak-koreai elvtársaikat. Most viszont…

Stiller Ákos

K. Kh.: Ebben nincs változás.

Z. P.: Hogy mondja?

K. Kh.: Kína nélkül lélegezni sem tudna Észak-Korea. Peking bármikor megálljt tud parancsolni Phenjannak.

Z. P.: Azt akarja mondani, hogy valójában a kínaiak provokálnak, Észak-Korea csupán báb a kezükben?

K. Kh: Ez így nem igaz, persze. Kína az az erő, amely meg tudja akadályozni, hogy háború törjön ki, egy igazi konfliktusban az észak-koreai kommunista rendszer nagyon hamar összeomlana Kína nélkül. Ami összeköti őket, az az, hogy nyomást gyakoroljanak ránk és főként az Egyesült Államokra. Céljuk, hogy Amerika kezdjen közvetlen tárgyalásokat Phenjannal, és hogy mi és az amerikaiak ne álljunk a kínai gazdasági és geopolitikai terjeszkedés útjába. Persze a kínaiakban továbbra is megvan a történelmi eredetű bosszúvágy a koreaiakkal szemben.

Z. P.: De – gondolom – Kínának nem érdeke a háború, hiszen igazából békés körülmények között tud terjeszkedni – roppant gazdasági erejének köszönhetően.

K. Kh.: Ez így van. Kína nem akar háborút. Ezért nem is lesz. Ezért nem idegeskedünk igazából mi sem.

Z. P.: De mi van akkor, ha Phenjanban átveszi a hatalmat a jelenlegi diktátor fia? Tud róla valamit?

K. Kh.: Mit tudhatnánk róla? Azt sem tudjuk, hogy élnek-e vagy sem a rokonaink Észak-Koreában. Semmiféle kapcsolatot nem engednek északiak és déliek között. Totális a szétszakítottság.

Z. P.: Jó, de tegyük fel, hogy a nagyapjánál és az apjánál is őrültebb fickó veszi át a hatalmat Phenjanban, és megnyomja a zöld vagy másmilyen színű gombot: beindul az atomtámadás maguk ellen? Ez nem izgatja honfitársait?

K. Kh.: Atomtámadás? Ez nem valószínű. Igazából abszurd ez az észak-koreai atomprogram. Néhány nappal ezelőtt az északiak végigvittek az országukon egy amerikai professzort, egy nagy hírű szakembert. Megmutatták neki – egy amerikainak! – a nukleáris létesítményeiket. A professzor hazatért Amerikába, és közölte, hogy félelmetes mennyiségű centrifugát látott, nagyüzemben folyik a dúsítás, mélyen aggasztó, amit látott. Tegnap pedig megtámadtak bennünket észak-koreaiak. A lehető legkonvencionálisabb fegyverekkel.

Z. P.: Azt akarja mondani, hogy az amerikai professzor révén az északiak csak etetnek bennünket, mármint a világot – és valójában félelemkeltés a céljuk?

K. Kh.: Valószínűleg igen. A diktátoroknak, diktatúráknak ez a természetük: kifelé és befelé erősnek, robusztusnak mutatják magukat, valójában rettegnek, mert gyengék.

Z. P.: Ha viszont így van, akkor egyszer csak lelepleződik, hogy a király meztelen. S az megint csak veszélyes lehet.

K. Kh.: Meglátjuk. Ami biztosnak látszik, hogy szenved a nép. Egy diktatúra példátlan ideig tartó szenvedésre ítélte a saját népét. Nekünk ez különösen fáj, hiszen ők is koreaiak.