hvg.hu: Azt állítják, hogy a jogalkotók számos elemet építettek be más országok médiatörvényeiből. Egyrészt bizonyára átvettek elemeket, de sok szakértő egybehangzó véleménye szerint a nyomtatott és az internetes sajtó tartalmát Európában sehol sem felügyeli hatóság, ebből a szempontból Európa legkeményebb médiatörvényét sikerült megalkotni, a kritikusok szerint sikerült mindenhonnan a legrosszabb elemeket beépíteni a magyar médiatörvénybe.  

Koltay András: A jogalkotási folyamat nyílván nem úgy működött, hogy valaki kirakta az asztalra az összes létező európai médiatörvényt, és megnézte pontok szerint, hogy honnan mi emelhető át. Vannak azért olyan szakaszok, amelyek eléggé egyértelműen azonosíthatók, hogy honnan jöttek, például ilyen az újságíró azon joga, hogy az információforrásait megvédje, ez egy brit szabály, ezt valóban szinte szóról-szóra vették át.

Koltay András

Stiller Ákos

Érdekes, hogy ennek ellenére e szabályt elég súlyos támadások érték, pedig szerintem a korábbi helyzethez képest jelentős előrelépést jelent. Nem gondolom, hogy a törvény valamilyen frankensteini kreáció lenne, amit különböző darabokból összeraknak, és azután lesz belőle egy torzszülött. Ezzel az érveléssel azt próbálták alátámasztani, hogy egyik megoldás sem az ördögtől való, és mindenre található európai példa. 

hvg.hu:  Bár ami az információforrások megvédését illeti, a médiahatóságnak joga van törvény által védett titkok bekérésére. (155. § 2.)  Kötelezhetik az újságírókat, hogy adott esetben felfedjék forrásaikat, legalábbis a médiaalkotmány 6. §-a „hatóságot” is említ. A Hatóság több alkalommal is utalt arra, hogy a puding próbája az evés, a törvény estleges hibáit „menetközben” kijavítják. Nem lett volna jobb a törvény előkészítése idején nyilvánosan tárgyalni az eleve kritikus szakmai és civil szervezetekkel, így a TASZ-szal, a MUOSZ-szal, a Média-kerekasztal illetve Médiaparlament résztvevőivel?  

K.A.: Ennek a kérdésnek nem én vagyok a  megfelelő címzettje, úgy tudom az előterjesztők nyilatkozataiból, hogy valamennyi jelentős szakmai szervezetet megkeresték, és az érintett szakmai szervezetek mindegyike részt vett  a tervezet kimunkálásában. Elég széleskörű tárgyalássorozat előzte meg a tervezet kidolgozását. Teljesen természetes, normális reakció, hogy az újságírók nem szeretik ezt a törvényt, hiszen újabb szabályokat kaptak a nyakukba. Nem vigasz, de valamiféle szabályozás a világon mindenütt létezik. 

hvg.hu: De ilyen nem, hiszen nálunk a sajtót és az internetet is hatóság ellenőrzi. Igaz, a sajtó és az internet munkatársainak most adtak fél éves halasztást, „szokják” az új rendelkezéseket. Nem áll szándékukban a sajtót és az internetet törvénymódosítással végleg kivonni a törvény hatálya alól, tekintettel az világszerte megnyilvánuló ellenséges reakciókra? 

K.A.: A sajtót máshol is ellenőrzi hatóság, illetve egyre több államban a bírói gyakorlat terjeszti ki a nyomtatott sajtóra vonatkozó szabályokat az internetre. Ami az Európai Uniót illeti, nyilván nem zárható ki a jelen pillanatban semmi, hiszen a  Bizottság vizsgálatot indított, bár hozzátenném, a sajtó szabályozása nem tartozik az EU által harmonizált területek közé. Tehát ugyan magánvéleményt megfogalmazhat néhány jelentősebb tisztségviselő, de kötelező EU-s álláspontot a sajtószabályozásra vonatkozóan aligha. Ettől még előállhat egy patthelyzet: a Bizottság nem kötelezheti Magyarországot, hogy koncepciójában megváltoztassa a törvényt, de kifejezésre juttathatja, hogy egyébként nem szimpatizál vele, vagy nem ért vele egyet, és akkor kérdés, hogy ebből mi következik. 

Stiller Ákos

Ha ez egy objektív vizsgálat, csak arra terjedhet ki, ami a Bizottság számára releváns tartalom, azaz az európai audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvek átültetése, illetve az áruk, szolgáltatások szabad áramlására vonatkozó szabályok tiszteletben tartása, esetleg a közszolgálati média finanszírozása. Mind a három tekintetében úgy látom, megfelelnek az európai normáknak, és egy pártatlan vizsgálat esetén valószínűsítem, hogy a Bizottság nem kötelezi Magyarországot semmire. Ha viszont a Bizottság nem függetlenedik ettől a hangulattól és  felháborodástól, amely némely körökben a médiatörvényt fogadta, akkor kiszámíthatatlan, hogy mit fog mondani, és így a következmények is kiszámíthatatlanok. 

hvg.hu: A várható állásfoglalásnak politikai következményei is lehetnek… 

K.A.: Kétségtelen, és most nehezen megjósolható, mi fog történni. Biztos, hogy se a médiahatóságnak, se a Magyar Köztársaságnak, s talán az EU-nak sem jó ez a jelenlegi helyzet. Békés, rendezett állapotot kell elérni, sokat kellene beszélgetnünk azokkal, akik a törvényt nagyon élesen támadják, kifejteni, pontosan mi is a törvény tartalma, és mi is az elérni kívánt cél. Kétségtelen, hogy a támadások első hulláma egy zsigeri, érzelmi alapú támadás volt, és kevés konkrétumról eset szó. Mintha most már eljutottunk volna oda, hogy lehet konkrét passzusokról beszélni, egyre többen olvassák a szöveget, és látják, mi van benne. Talán lesz egy harmadik fázis, amikor valamiféle megállapodásra lehet jutni a leginkább érdekeltekkel arról, hogy a Médiatanács jogalkalmazása hogyan fog kinézni, alakulni.  Ugyanis alapvetően minden közigazgatási szerv számára szükséges, hogy az általa szabályozott piac szereplőivel megtalálja a közös hangot. Nem lehet egy elefántcsonttoronyból ítélkezni, a valóság ismerete nélkül. 

hvg.hu:  Hogy-hogy nem merült föl például, hogy a sajtót és az internetet eléggé regulázza a Polgári és a Büntető Törvénykönyv, nem kell beiktatni még egy szabályozó szervet? Ráadásul gyakorlatilag lehetetlen az internetnek az a fajta tartalmi szabályozása, amit a Médiahatóság elképzelt, elég arra gondolni, külföldi szerverekről milyen ocsmány képeket jelentettek meg Szalai Annamáriáról… 

K.A.: Alapvetően egyetértek azzal a megközelítéssel, hogy bizonyos törvényi kötelezettségeket a sajtónak elő lehet írni. Nagyon sok országban van sajtótörvény… 

hvg.hu: De olyan sehol sincs, ahol a tartalmat ellenőriznék!

K.A.: …hadd fejezzem be a gondolatot:  1986 óta Magyarországon is van, illetve volt sajtótörvény, ez a régi most került hatályon kívül, tehát az, hogy a sajtónak vannak kötelezettségei, nem újdonság. Az sem okozhat meglepetést, hogy ezt kiterjesztik az internetes sajtóra.  A jogalkotó részéről furcsa lenne nem figyelembe venni azt a jelentős változást, ami a világban és a médiafogyasztási szokásokban végbement. Nagyon fontos, hogy ez szűken értelmezett hatálykiterjesztés legyen. Ahogy egy utcasarkon terjesztett röplap sem újság, és a sajtótörvénynek nincs vele dolga, úgy egy internetes blog sem tömegtájékoztatást szolgáló, gazdasági jellegű, szerkesztett tevékenység, és a hatóságnak nem lehet vele dolga. Egyébként sokkal hosszabb terjedelmű sajtótörvények is vannak a világban, amelyek konkrét kötelezettségeket telepítenek a sajtóra. 

hvg.hu: Például? 

K.A.: Például a francia, a spanyol meg a svéd, de nem néztem meg az összes európai országot, több is van. Nagyon fontos, hogy a magyar törvény mit követel meg a sajtótól. Azt látjuk, hogy öt-hat negatív jellegű kötelezettsége van, tehát ezek kivétel nélkül tartózkodást írnak elő valamitől, és nem pozitív jellegű kötelezettséget, valamely tevékenységre kötelezést.

A negatív kötelezettségek mind olyanok, hogy ha egyesével mérlegre tesszük őket, azt látjuk, hogy vagy a jogrendszerben máshol már meglévő kötelezettségekről van szó, vagy pedig a jogrendszer által nem kezelt problémákat orvosolnak, amelyekről  konszenzust lehetne teremteni. Ilyen például a gyűlöletbeszéd kérdése, ami eddig nem volt megfelelően kezelve, és a büntető törvénykönyv keretein belül nem is lehetett volna ezt megfelelően megtenni az alkotmánybírósági és bírósági gyakorlat alapján. Tehát ez egy nagyon limitált, nagyon szűken értelmezett kötelezettséghalmaz, mindig valamilyen tiltást fogalmaz meg, azt, amit nem szabad, és soha nem követel meg semmi pozitív cselekvést a sajtótól. 

hvg.hu: Ami a svéd sajtótörvényt illeti, a budapesti nagykövetük éppen most tiltakozott, hogy az ő törvényüket a magyarral összehasonlítják.  A magyar törvényben különben van pozitív követelmény: „legyen a tájékoztatás kiegyensúlyozott”, bár ez nehezem értelmezhető… 

K.A.: Ez csak a tévére, rádióra vonatkozik. Ráadásul 1996 óta. Egyetlen olyan elem van, amely tényleg indokolhatta ezt a nagy felzúdulást, vagyis, hogy ezek a kötelezettségek nemcsak önmagukban állnak, hanem egy hatóság felügyeli  megvalósulásukat. A hatósági felügyelete a sajtónak nem példa nélküli Európában, Olaszországot és Portugáliát tudnám említeni, de e téren sem végeztem alapos, minden országra kiterjedő kutatást, és az is igaz, hogy olyan hatóságot, mint amilyen a magyar, nemigen találunk, hiszen minden európai médiahatóság különbözik egymástól. 

Eleve ritka a konvergens hatóság, amely a hírközlést és a médiát együtt felügyeli, a briteknél, az olaszoknál meg a finneknél van ilyen, ráadásul nálunk hozzájön a sajtó felügyelete is. Ilyet Olaszországon és Portugálián kívül nemigen találunk, viszont könnyen lehet, hogy a világ efelé kezd elmenni: a konvergens hatóságok az utóbbi években jöttek létre, és emellett lehet találni komoly érveket. Az internet szabályozása egész Európát, a nyugati civilizációt alapvetően foglalkoztatja. Ugyanis nehezen lehet megtalálni azokat a hatékony eszközöket a szabályozás betartására, jellegéből adódóan, nyilván ez okoz nehézséget a magyar jogszabály számára is. De azért vannak olyan államok, ráadásul szép számban, ahol már megszületett a döntés az internetes tartalmak hatósági felügyeletéről. Maga az EU is kiterjeszti a felügyeletet az internetes médiaszolgáltatásokra is. Nem látom feltétlenül ördögtől valónak ezt a szabályozást, de annak látnám akkor, ha nem lennének meg a garanciák a hatósági önkénnyel  szemben. De vannak garanciák: végleges döntést a bíróság hoz ezekben az ügyekben, és nem a hatóság. 

hvg.hu:  Visszatérnék ahhoz a kérdéshez, hogy miért nem volt alaposabb a törvény előkészítése, már ami a konzultációkat illeti. Bayer Judit, Polyák Gábor például paragrafusokra lebontva fogalmazta meg éles kritikáját, tehát nem a levegőbe beszélnek.  Érthetetlen, hogy olyan, a dologhoz kritikusan hozzáálló embereket, szervezeteket, újságírókat, ellenzéki pártok szakértőit, nem hallgattak meg, akik még idejében kivehették volna a törvényből mindazt, ami nem odavaló és segítettek volna, hogy valóban az európai normáknak megfelelő törvény szülessen. Az már eleve rossz vért szült, hogy egyszínű a médiatanács és a hatóság élén is a kormányfő által kinevezett személy áll...

K.A.: Kétségtelen hogy  nagyon erős kritikus hangok szólalnak meg a médiában, a  szakértők immár komoly szakmai anyagokat tesznek le az asztalra, amit az ember élvezettel olvas, és ha úgy gondolja, kész vitatkozni vele. Ám van egy nagyon jelentős réteg Magyarországon, amelynek a véleménye nem hallatszik a médiában, és amelyik alapvetően nem tiltakozik az ellen, hogy a médiának bizonyos közérdekű korlátai legyenek. Tehát kicsit torz az a kép, ami a médiaszabályozásról a médiában megjelenik. Természetesen e kérdésben nem várható el a médiától, hogy elfogulatlan legyen. 

Stiller Ákos

A Médiatanács összetételét valóban sok kritika érte, érdekes, hogy azelőtt az ORTT-t illetve összetételét bírálták sokan, hiszen az ORTT leképezte az országos nagypolitikát, és az ott megtalálható érdekviszonyokat, belpolitikai harcokat hozta be a médiaigazgatás területére. Nem az én asztalom, hogy a személyi döntések hogyan és miként alakultak. Látom azt az ellenérzést, ami a média felöl felénk irányul. Így nehéz végezni a dolgunkat. Hosszú távon nem tartható állapot, ha azok, akikkel nekünk dolgunk van, utálnak minket. Szerelmesnek sem kell lenni a másikba, de a normális munkavégzésnek feltétele egy békés, kulturált, egymást elfogadó viszonyrendszer.

 Reményeim szerint kellően megalapozott, a sajtószabadságot tiszteletben tartó döntésekkel meg tudjuk békíteni a testület összetétele miatt aggódókat. Azt gondoljuk magunkról a testületben, hogy függetlenek vagyunk, és bennünket nem irányíthatnak pártközpontokból, vagy kormány-közeli helyekről. Amikor az ember azt bizonygatja, hogy független, az mindig gyanús: csakis jövőbeni döntéseink alapján lehet bennünket megítélni. Ha olyan döntések lesznek, amelyekben felmerül a politikai befolyásolás vagy elfogultság gyanúja, akkor zúduljon ránk a kritika. Ha megőrülnénk, és holnaptól kezdve a kormányzat előretolt bástyájaként működnénk, akkor pedig ott van a bíróság, amely a fejünkre koppintana. 

hvg.hu: Ezért mondták azt, hogy fölösleges volt a sajtót és az internetet bevonni, hiszen ott vannak a bíróságok, tehát megvolt a törvényes lehetőség és a visszatartó erő, hogy az újságíró ok nélkül nem rágalmazzon senkit, ne uszítson, ne közöljön hamis híreket.  

K.A.: Elfogadom azt, hogy a jogalkotás e fejleménye adott esetben aggodalomra adhat okot, és ezt nem szabad félvállról venni, lekicsinyelni, nem foglalkozni vele. Egy törvénytisztelő, etikus újságíró számára azonban nem jelenthet problémát a jogszabály betartása, tehát igazából a komoly politikai sajtó zavartalanul működhet a jövőben is, nem nagyon tudok olyan, a HVG-ben vagy a hvg.hu-n megjelent cikket említeni, amellyel kapcsolatban felmerülhet, hogy a jelenlegi jogszabályba ütközött volna, ideértve a gyűlöletbeszédet, a magánszféra, illetve az emberi méltóság megsértését is. Az utóbbi például semmiképpen nem jelenti, hogy ezentúl bármiféle akadályba ütközne például a politikusok kíméletlen bírálata, leleplezése. Az emberi méltóság megsértését korábban sem alkalmazta a hatóság úgy, hogy egyéni érdeksérelem miatt közéleti szereplő eljárást indíthatott volna erre hivatkozva. Ezt továbbra sem teheti meg. 

hvg.hu:  Ha már a gyűlöletbeszédnél tartunk, Bayer Zsolt hírhedt mondata egyik legutóbbi publicisztikájában, amelyben elégedetlenségét fejezte ki, amiért az orgoványi gyilkosok csak félmunkát végeztek, nem tartozik ebbe a kategóriába? Magam viszolygok attól, hogy a „haladó értelmiség” egyike- másika állandóan fasiszta veszélyt emleget, de azért itt mégiscsak Cohn-Bendit, Cohen, Schiff neve előzi meg az inkriminált mondatot. Ön szerint nem volt teljesen egyértelmű, miről beszélt? Nem egy jól körülhatárolt csoportról? Ezt az új jogszabály szankcionálni fogja?  

K.A.: Július 1. előtt a sajtóval szemben nem indulhat eljárás. Bayer Zsolt cikkét olvastam, de arról nem foglalnék egyértelműen állást, nem azért, mert nincs véleményem, hanem mert a hatóság tagjaként nem nyilatkozhatok konkrét tényállásról, amelynek megítéléséhez minden esetben részletes hatósági vizsgálat szükséges. Egy esetleges döntés bizonyos szempontjait azért el tudom mondani. Nyilván arra tekintettel kellene lenni, hogy a cikk vajon egy közéleti vita részeként jelent-e meg, vagy puszta gyalázkodás. Itt az előbbiről van szó, egy vitában szólalt meg az újságíró, erőteljes kifejezésekkel konkrét személyeket is megnevezett. Természetesen a megnevezett egyének bírósághoz fordulhatnak személyiségi jogaik védelmében. A gyűlöletbeszéd megállapításához meg kellene néznünk, hogy van-e olyan társadalmi közösség, amelyet ez a mondat megsértett. „Nem ástuk be őket nyakig az orgoványi erdőbe…”: kik azok, akiknek a megölése elfogadott, kívánatos aktus, van-e megfelelő leképeződésük a mai társadalomban? Orgoványnál a Tanácsköztársaságban résztvevő kommunistákat gyilkoltak meg, vajon a mai társadalomban megvan a megfelelő közösség, akiket ez sért? 

hvg.hu: Hát azért nem véletlenül emleget zsidó neveket, mielőtt rátérne Orgoványra. És ha nem lenne összefüggés a mával, akkor minek írta volna le ezt a mondatot? Aligha a kommunistákra utalt, inkább azokra, akik szerinte külföldön az Orbán kormányt támadják. Akkor viszont mégis csak gyűlöletbeszédről van szó… 

K.A.: Ezért mondom azt, hogy erre való a hatósági vizsgálat. Az említett személyek vallási hovatartozásáról, származásáról egyébként nincsenek információim, és egyébként sem hinném, hogy a magyar kormányt csak közös származás alapján szerveződött személyek támadhatják... A gyűlöletbeszéd azonban kétségtelenül beszivároghat a politikai és a bulvársajtóba is, ilyen esetben, ha megállapításra kerül, hogy egy adott cikk egy létező társadalmi közösséget sért, akkor indokolt lehet a hatósági fellépés. 

hvg.hu: Sokan nem rejtik véka alá véleményüket: Orbán Viktor diktátori hatalomra tör, ennek aládúcolását szolgálja a médiatörvény is. A médiahatóságban valamiféle centrális cenzúrahivatalt látnak. 

K.A.: Ez a megközelítés maga is tévedésből fakad. Azok a gyanúk és kritikák, amelyek érik a törvényt, a régi 90-es évek első felében zajlott médiaháború logikájára épülnek. Azt feltételezik, hogy a Fidesz, amelyik látszólag  a 90-es évekbeli médiaháborúban a vesztes oldalon állt, és amelynek 2002-es választási vereségét is sokan nem megfelelő médiapolitikájának tudják be, most bosszút áll a sajtón, és a politikai sajtó megregulázásával a médiaháborút egyszer és mindenkorra meg akarja nyerni. Szerintem viszont, amíg a 90-es évek első felében kulcskérdés volt Magyarországon, hogy minden jelentősebb politikai erő talál-e a méretének, súlyának megfelelő mértékű médiafelületet, és ily módon létrejön-e egyfajta egyensúlyi állapot a nyomtatott sajtóban és a közmédiában, addig ma már nem az. Minden politikai erőnek megvan a maga médiafelülete, ahol a mondanivalóját közzé tudja tenni. Sokkal színesebb a magyar média, mint 20 éve, olyan terjesztési módok vannak, amelyek korábban nem is léteztek, az internettől kezdve sokféle tévécsatorna, a facebook stb. Mi értelme lenne ma újrakezdeni a politikai média uralmáért vagy befolyásáért vívandó médiaháborút? 

Ma már sokkal feszítőbb kérdés, hogy a kereskedelmi médiumok, a bulvártartalmú sajtó óriási tömegeket szólítanak meg, miközben a magyar társadalomnak csak szűk szegmense fogyaszt közéleti tartalmakat, és követi figyelemmel a politikai sajtót. Több komoly lapnál folyamatosan csökken a példányszám, apad a hirdetési bevétel. Kérdés, hogy föl tud-e lépni a médiaszabályozás úgy, hogy tiszteletben tartsa a vállalkozás és a sajtó szabadságát, de közben támogassa a közéleti-kulturális tartalmakat, elősegítse ezek elterjedését, és nemcsak a közszolgálati, az államhoz sok tekintetben kötődő médiában, hanem másutt is?

 Tud-e az állam lépéseket tenni azért, hogy a médiaszabályozás által a közélet iránt fogékony, a politikai tartalmakat fogyasztó, önálló gondolkodású, szuverén állampolgárok kinevelésében segítsen? A magyar médiaszabályozásnak ez ma a fő kérdése, és nem a politikai sajtó megregulázása. Nem látom, hogy, mit nyerhet a kormányzat azon, ha a politikai sajtót pórázra köti és szájkosarat ad rá? Egy demokráciában szükség van ellenzéki hangokra, hosszú távon magának is árt egy kormányzat, ha ezeket elnémítja, vagy akárcsak csökkenti számukat. A médiahatóságnak úgy kell működnie, hogy az érintett piaci szereplők gondjait,  aggodalmait ismerje, azokat tiszteletben tartsa, és a jogszabály nyújtotta lehetőségek maximumáig tekintettel legyen rájuk. Mi a sajtószabadság tiszteletben tartására esküdtünk fel, furcsa lenne, ha rárontanánk a sajtóra.