„Azon rendszer, azon kétszínűség, vagy helyesebben mondva képmutatás, mely a népekkel el akar hitetni hihetetleneket, vagy korrektebb kifejezéssel, megcsalni, hogy úgy mondjuk lóvá tenni akarja őket; ha például azt mondják neki: van szabad sajtótok – pedig nem igaz, fölöttetek csak törvény határoz – és nem úgy van, nem akarjuk szabadságtokat megnyírbálni – és épp az ellenkező történik… az ily eljárás, ezen tartüffiád az, amely végre a legszelídebb vért is mérges anyagokkal fertőzteti meg, és előbb-utóbb kitörésre kényszeríti…” – mondja Széchenyi 1857-ben A nagy magyar szatírában.
Orbán Viktor és miniszterei
Stiller Ákos
Egy éve kormányoz kétharmaddal az Orbán-kormány. Kormányzásának első nyolc hónapjában (2010. május – 2011. január), érdemi tartalmi program, a valóságos helyzettel való szembenézés nélkül permanens forradalmat vitt végbe. A második négy hónapban (2011. február – 2011. május), még mindig érdemi program nélkül, rákényszerült egy félfordulatra, jól-rosszul improvizált egy összefüggéstelen megszorító intézkedés-sorozatot. Először elkövette az Antall-, a Horn-, a Medgyessy-kormányok első hét-nyolc hónapjának, és az első Gyurcsány-kormány tizennyolc hónapjának hibáit, most elköveti a második Gyurcsány-kormány összes hibáit. De kétségtelen, hogy tehetségesen egészíti ki saját, csak rá jellemző hibákkal. Kormányzásából öt tanulság következik.
Populista politika külső vagy belső gazdasági erőforrások nélkül, nyitott gazdasági és társadalmi rendszerben alkalmatlan a tartós kormányzásra. Szimbolikus politikával és a társadalmi csoportok látványos egymásra uszításával csak időleges eredményeket lehet elérni. Ha nem találtál ritka természeti kincset földedben, ha nem pénzel amerikai, kínai, arab vagy Marslakó nagybácsi a szép szemedért, akkor gazdasági kompenzáció nélkül nem tartható fenn a politikai támogatottság.
Rendszerrel szemben csak rendszer, intézménnyel csak intézmény állítható szembe. Sikeresen lerombolta az Orbán-kormány a rendszerváltás rendszerét, de képtelen volt rendszert építeni. Az intézményes szakpolitikai irányítást személyes ideológiai irányítással helyettesítette. Nemcsak a piaci koordinációba avatkozott be önkényesen, hanem szétzúzta a bürokratikus koordinációt is – a szakelvű kormányzás megszűnt. Nem stabilizálta és konszolidálta a társadalmi, gazdasági és politikai viszonyokat, hanem instabillá és kiszámíthatatlanná tette a mindennapi életet, lehetetlenné egy életpálya megtervezését. Esélyt kaptak az Orbán-korszak kialakítására és az Orbán-rendszer fölépítésére – nem éltek vele.
Nem csökkentette, hanem növelte a térségi és rétegződési egyenlőtlenségeket, növelte a Pannónia és Hunnia közötti szakadékot. A fejletlen vidékek és a leszakadó rétegek magukra hagyása ugyanakkor nem növelte az esélyt a fejlettebbek kilábalására. A párbeszéd megszakítása a hatalom és a választók között, a dialóguselv felmondása az erő(szak) javára, a jogállami védelem megtagadása az alul lévőktől lehetetlenné teszi társadalmi megállapodások, szerződések kialakulását.
Nem találta meg a kapcsolódási pontokat az átalakuló európai és globális válságkezelő, illetve fokozatosan kialakuló válság utáni rendszerekhez. Ha korábban elmaradtunk a régi mechanizmusokhoz képest, most nem tudunk részt venni az új kialakításában, sőt, még követni se vagyunk képesek az új megoldásokat.
„Zavarnak vezéreltetik a nemzet” – írta Széchenyi. Vagy megcsinálja az Orbán-kormány a teljes fordulatot, vagy mi is vele bukunk.
