Végjáték az MSZP-ben? Szerintem igen. A végjáték lehet persze hosszan elnyúló is. Az elmúlt hetekben a párton belüli erőviszonyok a gyurcsányisták szempontjából, úgy sejlik, inkább romlottak, mintsem javultak. Miközben az internetes blogokon folyó viták tanúsága szerint is tovább mérgesedett a felek közötti konfliktus.
A legszélesebb nyilvánosság előtt azt írja az MSZP egyik elnökségi tagja a párt vezetését bíráló párton belüli és párton kívüli, ám egyaránt Gyurcsány-közeli ellenfeleiről, hogy az illetők hataloméhes barmok, gyáva szarok, unos-untalan korrupt pártigazgatóról ugatnak, léhűtők, zavarkeltők, a Fidesz önkéntes vagy fizetett ügynökei, az MSZP-t szapuló horda képviselői, akik mindenféle baromságokat irkálnak a világhálón.
Továbbá azt állítja, hogy az őszödi beszédet valójában ők, pontosabban Gyurcsány Ferenc és közvetlen munkatársai szivárogtatták ki. Elnökségi tagtársai pedig szótlanul tűrik, s ezzel mintegy legitimálják e hangot, azt hiszem, az már csakugyan a végjátékra utal.
Mert az persze egyáltalán nem meglepő, hogy egy pártban a letaglózó vereség után a kudarc okairól, az érte viselendő felelősségről és a szükséges szervezeti, személyi, programbeli változtatásokról heves viták csapnak fel a különféle érdekcsoportok, politikai irányzatok képviselői között. Ám ha ez a vita már a széles nyilvánosság előtt is olyan nyílt üzengetések, durva minősítgetések, vádaskodások formáját ölti, mint az elmúlt hónapokban az MSZP gyurcsányistái és a párt mai irányítói között, ez már annak a félreérthetetlen jele, hogy az egység menthetetlen. S az ellentétet csak a pártszakadás, a szétválás, a kiválás oldhatja fel.
Gyurcsány Ferenc persze még ma is azt állítja, hogy ő nem akarja elhagyni az MSZP-t, csak alkalmassá akarja tenni a feladatra, csak meg akarja újítani. Mesterházy Attila és a Gyurcsányt bírálók (Puch László, Balogh András, Szanyi Tibor) is rendre azt állítják, hogy a pártvezetés nem akarja kizárni, eltávolítani Gyurcsányt az MSZP-ből, csak a helyére akarják szorítani, csak a pártkongresszus által támogatott irányvonalhoz való alkalmazkodást várják el tőle, kérik számon rajta. A küzdelem a két erőcsoport között a felszínen tehát még mindig arról szól, hogy a párt jövendőbeli sikere érdekében a változtatás, a megújulás igényét képviselve ki tudja meggyőzőbbé tenni a tagság számára a pártegységhez való ragaszkodását.
Érthető, hogy így történik. Ha egy párton belül erőteljes küzdelem alakul ki a státus quo hívei és a párt reformálásának, megújításának igényével fellépő irányzat között, az előbbiek az eredményes védekezés érdekében retorikailag maguk is a változtatás, megújulás híveiként lépnek fel. Az utóbbiak pedig akkor is kénytelenek hangsúlyozni a párt egységének újrateremtése iránti elkötelezettségüket, a párthoz való ragaszkodásukat, amikor reménytelennek látva a dolgot, lélekben voltaképpen már lemondtak róla. És a szakítás lépéseit tervezik. Hiszen annál nagyobb részt tudnak magukkal vinni a párt bázisából, minél meggyőzőbb az elválás pillanatában, hogy ez kényszerű lépés a részükről, hogy ők az utolsó utáni pillanatig is küzdöttek az egység újrateremtéséért. Nem szándékuk szerint való tehát, ami történik, őket a párton belüli ellenfeleik ellehetetlenítették, őket erre a szomorú lépésre párton belüli ellenfeleik rákényszerítették.
Nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferenc a Demokrata Párt bejegyeztetésével tempót vesztett e küzdelemben. Épp azáltal, hogy óvatlanul előreszaladt. A Magyar Nemzetben ismertetett jegyzőkönyv ugyanis az MSZP-tagság többsége számára arról tanúskodik, hogy álságos az egységőrző retorikája. Miközben változatlanul az MSZP megújításáról beszél, ismét illegitim módszereket használ. És valójában már a párttal való szakítás útját kövezi magának.
Előbb volt a Demokratikus Charta mozgalma, az MSZP vezetésével nem egyeztetett akciók sorával, aztán jött a Demokratikus Koalíció platformja, az érvényes alapszabályt sértő módon lehetővé téve párton kívüliek taggá válását is. Most pedig már be is jegyeztek a tudtával egy olyan új pártot, amely el akarja vetni az MSZP nevét, és a magáét akarja rátukmálni. Illetve alapító okiratában teszi nyilvánvalóvá, hogy ha mégsem sikerülne az igényeik szerint megújítani az MSZP-t, a pártból kiváló gyurcsányista irányzat politikai otthonának szerepére szolgál.
Érthető, hogy ez sok kétlelkű MSZP-tagnál is kiverte a biztosítékot. És ebben az összefüggésben a Demokratikus Koalíció platformjának pártszavazási kezdeményezése már nem is csak Gyurcsány Ferenc agresszív nyomulásának újabb jele, de sokak szemében a szakítás kiprovokálásának tetszik.
Holott nyilvánvalóan nem ez utóbbi volt a szándéka, hanem csupán a platform helyzetének javítása, az elképzeléseiknek megfelelőbb párton belüli szervezeti viszonyok létrehozása a tagság mozgósítása révén. Anélkül persze, hogy világossá tennék, a mai vezetés által képviselt, úgynevezett megújuló baloldalisággal szemben tartalmilag mit is kínál valójában a pártnak ez a bizonyos balközépre nyitott, az Orbán-kormány liberális és konzervatív ellenfeleinek is politikai otthont kínálni óhajtó gyurcsányista irányzat.
Ez ugyanis változatlanul rejtély.
A Demokratikus Koalíció MSZP-n kívüli tagsága körében mindenesetre egyre erőteljesebb a vélekedés, hogy ennek így nincs értelme tovább. Hogy Gyurcsányéknak, illetve a Demokratikus Koalíciónak már csak az arcuk védelme érdekében is szakítaniuk kellene. Hogy valóban lépnek-e, abban, gondolom, perdöntő szerepe lehet annak, hogy mi történik az MSZP stratégiájának megvitatására összehívott hétvégi, rendkívüli kongresszuson. Még az sem kizárt, hogy a felek újra látványosan megerősítik az egység melletti elkötelezettségüket.
Elvégre sehol sincs az kőbe vésve, hogy nem lehet e végjáték hosszan elnyúló.
Tovább aprítja az egykori akadémiai kutatóhálózatot a kulturális és a tudományos életben is hegemóniára törekvő kormányzat. Meglehet, hogy a humán tudományokkal foglalkozó intézetek megszűnnek, ha azokat végül valóban az ELTE-hez csatolják.
Nem minden magyar hullarabló. Maradtak még páran, akik agresszornak látják az agresszort és áldozatnak az áldozatot.
