A legfontosabb számunkra a szerénység és az alázat – mondta a választási győzelem estéjén a miniszterelnök, és abban az emlékezetes pillanatban mindenki megértette, hogy nem fog irgalmazni senkinek. Azóta nem is telt el úgy hét, hogy valakire rá ne uszította volna a kutyáit. Azok pedig nem nyugszanak, amíg az utolsó cafatokat le nem cincálják. Ma éppen Simor András van soron, akinek az a legnagyobb bűne, hogy nem volt szíves magától kinyuvadni. Holott ez lett volna a kötelessége. Majd most kinyuvasztják. Mint a filozófusokat. Mint az Alkotmánybíróságot. Mint a földrajzinév-bizottság tagjait. Legközelebb a jegybankelnök is jobban meggondolja. Legközelebb mindenki jobban meggondolja, hogy akar-e a miniszterelnök jóváhagyása nélkül levegőt venni.

Szép volt a kommunizmus áldozatainak emléknapja, jut eszembe, mintegy.

Az eredeti eszme is szép volt, csak a végrehajtás torzult el kissé, de ezt senki nem láthatta előre – mentegetőznek egyesek. Dehogynem. A közhiedelemmel ellentétben a Fidesz egyáltalán nem titkolta el a programját az előző választások előtt. Volt programja, nyilvánosságra is hozta a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség Alapszabálya néven. Na, abban a kiáltványban minden benne volt. A köztársaság megdöntése, az alaptörvény áterőszakolása, a választások elcsalása, az ellenfelek eltiprása, a tőke és a Nyugat elutasítása, a baltás gyilkos és a keleti nyitás, az önkény és a korbács, Lázár János vigyora, Simicska Lajos vagyona, Hoffman Róza undora, Matolcsy György valósága, Schmitt Pál valamennyi államfői aláírása, Polt Péter és Handó Tünde, Rákay Fhilip és Fekete György. Minden. Kivéve szabadság és demokrácia. Az nincs benne. Megmondták előre.

„Csak a Fidesz!” – hatvan éve nem volt párt ennyire őszinte.

A Fidesz alapszabálya voltaképpen egyetlen mondatban összefoglalható: Orbán Viktor uralkodik, a többiek engedelmeskednek. Ezt 128 paragrafusban részletezik, nem érdemes elolvasni (most már, előbb kellett volna), akit érdekel, tanulmányozza inkább a választójogi törvényt. Az frissebb kiadás. Hihetetlen, de azok az egyetemisták, akik ma tüntetnek Orbán ellen, pajkos gondolatok sem voltak, amikor elnök lett. Ha rajta múlik, a gyerekeik is az ő országában nőnek fel.

Az egyik megemlékezésen valaki azt fejtegette, hogy a tekintélyelvű rendszerek nem tudtak volna működni szervilizmus nélkül. A kommunizmus megtörte a gerinceket, alattvalóvá formálta a polgárokat.

Nincs olyan demokratikus párt, amelyik éléről egy elvesztett választás után a vezető nem távozik, hanem még meg is erősödik. Máshol elküldik, ha nem megy magától. De ki küldené el a vezért abban a pártban, amelyikben a képviselőket nem a tagok választják ki, hanem a vezér? Levonulnak a vidéki birtokára, és hálásak a megaláztatásért. Miért nem lázad fel közülük senki? Hiszen nem azért lettek képviselők, mert alattvalóvá akartak válni, hanem mert van véleményük a világról. Külső nézőpontból biztosan így van. Belülről a mozgalom van. Aki ezt nem bírja, már nincs ott. Aki ott van, annak ez a természetes. Olyan ez, mint a kocsma, ahol a csapos minden felszolgált sörbe beleköp. Nem is csinál belőle titkot. Kiírja a táblára. Egy efféle házirend nyilvánvalóan szelekciós folyamatot indít el, amely alaposan átalakítja a vendégkört. Akit zavar a sörben a nyál, elkerüli a környéket is. Abba a kocsmában azok járnak, akiket ez a szokás nem zavar. Esetleg kifejezetten vonz. Miért lázadnának fel hirtelen a köpködés ellen? Különben sincs önálló véleményük a világról. Nekik hitük van. Hisznek Orbán örökkévalóságban, Simicska tisztaságában és a matolcsyzmus feltámadásában.

Ha valakiknek az a természetes létállapota, hogy uralkodik, a tagoknak pedig az, hogy uralkodnak felettük, akkor miért rendeznék be másképpen az országot, mint ahogyan berendezték a pártjukat? Ez sosem volt másképp.

Győzött a forradalom, a párt alapszabálya országos hatókörű lett. A többi jött magától. Mindez persze érdekes megvilágításba helyezi a nép kocsmaválasztási preferenciáit. Az erőnek mindig vannak hívei, ők a kétharmadban nem veszélyt láttak, hanem lehetőséget. Lelkesen segítették teljhatalomhoz azt, aki a pártjában megmutatta, hogyan él a teljhatalommal. Azt gondolták, hogy ha valaki a szűkebb környezetében gyerekeket molesztál, akkor az a legjobb, ha rá bízzuk a gyermekotthont. Majd az önmérséklet. Az biztos, hogy más kontroll nem maradt.

Mindenki azt adja, mi lényege, hogy visszatérjünk az aktuális kivégzéshez. Ha nem hódolsz be, jönnek a pitbullok. Szakmai oka nincs a Simor elleni hajtóvadásznak, mert még a házi közgazdászok is azt állítják, hogy az eddigi jegybanki politikán nem szabad érdemben változtatni. Akkor meg nem mindegy ki az elnök? Nem. Jól van, távozik, ami erkölcsi szempontból fontos, mert végre a Nemzeti Bank épületlét is a belügyminiszter volt cége védheti. De mi értelme van megalázni őt a végén – tehetné fel a kérdést bárki, akinek jelent valamit az a kifejezés, hogy könyörület, valamint az elmúlt három évben nem ebben az országban élt. Aki itt élt, tudja a választ. Csak. Megtorlás. Érdek nélküli, öncélú gonoszság. Kicsinyes szemétkedés. Szótári kifejezéssel: köcsögség.

Vagy nem. Lehet megfélemlítés. Aki nincs velünk, az ellenünk van, és aki ellenünk van, az veszélyes a forradalomra, a népre, meg ránk. Az emléknap szónoka felidézte, hogy a kommunisták azt hitték, keresztül hazudhatják magukat az igazságig.

A rendőrséget bármikor rá lehet küldeni bárkire. Olyan váddal is, amit tizedszerre elolvasva sem lehet megérteni, de az teljesen egyértelmű, hogy koncepciós és nevetséges. Az sem rossz módszer, hogy különadót vetnek ki annak a végkielégítésére, aki fél évig nem vállalhat munkát a szakmájában. Azt akarják, hogy fájjon. Szívatják a szerénység és az alázat nevében. Ahogy szívatják Esztergom városát. Vagy a Klubrádiót. Ettől boldogok. Ettől érzik magukat erősnek és férfinak.

Vagy nem erről van szó, hanem a forradalmi logikáról? Az a legbiztonságosabb, ha a gyanús elemekkel leszámolnak, a leköszönő bankelnök pedig gyanús. Kit tudja, honnan csap le az ellenség. Ezért nyuvasztják ki. Az eszköz nem a legszebb, de a harc, ami a végső, mindent igazol. Az ember nem lehet eléggé éber.

Mindenesetre úgy tűnik, a komcsiság nem vész el, csak átalakul. Ez így terminológiailag bizonyára pontatlan, mert Marxról és a proletárokról rég nincs szó. Nem a politikájuk tartalma miatt komcsik, bár abban is van hasonlóság, és nem a személyi folytonosság miatt, bár e tekintetben még inkább zavarba ejtő az átfedés, hanem a működésük miatt. Nem a világnézetük komcsi, hanem a logikájuk. Ahogyan a nyugdíjvagyont államosították. Ahogyan a rendszerüket ránk erőszakolják. Ahogyan az életünkbe belemásznak. Ahogyan a kontraszelektált idiótákra rátalálnak. Ahogyan a híveikből felvonulókat formálnak. Ahogyan az utcaneveket átnevezik.

Itt van a legutóbbi ötletük az alkotmánybíróság húsz évének kiradírozásától. A múltat végképp eltörölni. Ilyesmi tényleg csak egy komcsinak juthat eszébe. Simán lehet, hogy amikor a kommunizmus kimúlt Magyarországon, testetlen szelleme újabb hordozót keresett, és zsupsz, beleugrott abba a fiatalemberbe ott a koporsók mellett. Aztán lassan átvette felette az irányítást.

De mondom, az is lehet, hogy nem. Nehéz rajtuk eligazodni: most akkor komcsik ezek vagy tetűk? Lehet, hogy az orbánizmus nem ideológia, hanem jellemvonás. Hogy ilyenek ők. Ha feltartja a dzsipjüket valaki, hasba rúgják. Még csak nem is komcsik, csupán rossz emberek. Nincs nagy terv. Csak izom van és szotyola. És szegénység és gyalázat.