„Napjainkban a történelem divatossá vált, a közbeszéd része lett, de nem csak a történészek beszélnek, vitatkoznak róla. Az talán még megengedhető, ha a politika úgy ül rá a szakmára, hogy megtalálja azokat a szakembereket, akik szakszerűen mondják el a történelmet. Ma nem erről van szó, hanem dilettantizmusról, amely elhiszi önmagáról, hogy mindenhez ért. Nincs értelmes vita. Az egyik fél azt mondja, azért nem ül le tárgyalni, mert a másik nem ért hozzá, a másik meg arra hivatkozik, hogy a vitapartnere gazember. Hogy lehet így vitázni? Kivel? Azokkal, akik valódi történészek, akik értenek hozzá, nincs vitám. Romsics Ignáccal, Gyáni Gáborral és még sokakkal nincs vitám. Bajom azzal van, aki például azt állítja, hogy 1941 augusztusában Magyarországon egyszerű idegenrendészeti eljárás zajlott le. Elhiszem, hogy néhány, általa látott papíron, például a külföldieket ellenőrző hivatal vagy a rendőrség dokumentumaiban volt külön rendészeti eljárási rubrika. De a történésznek ilyenkor rá kell kérdeznie, hogy hol bonyolítottak le néhány nap alatt olyan eljárást, amely tizenötezer embert érintett” – mondja a HVG-nek a múlt század első felének megítélésével kapcsolatban Ormos Mária történész.

Szerinte „ha a nép, a nemzet mindenáron a saját vereségeit, megaláztatásait akarja megörökíteni, be lehetne népesíteni az egész Szabadság teret. Én a megszállásnak szánt emlékműállítást vontam kétségbe. Az áldozatoknak kell emlékművet állítani. Nincs kifogásom az ellen, ha a nem zsidókat is belefoglalják, hiszen ők is szenvedtek. De sokkal nagyobb teret és helyet kell adni a nagy tömegben áldozattá tett zsidóknak.”

Az interjút a HVG e heti számában olvashatják.